Indul a tömbbelső felújítása a Váci Mihály utcában

A munkaterület-átadással október 10-én elkezdődött a Váci Mihály utcai tömbbelső-felújítási program újabb üteme. A terület korszerűsítése évekkel korábban indult: első szakaszként a Váci utcai társasházsor előtti parkoló újult meg, majd a mögötte fekvő terület. Idén a Rákóczi, a Hajnal és Váci Mihály utca által határolt tömbbelső öltözik új köntösbe. A kivitelezéssel ún. in house szerződés keretében a DC Dunakom Plusz Kft.-t bízta meg az önkormányzat. A beruházás keretében felújítják az útburkolatot, csapadékcsatornákat alakítanak ki, a légkábelek föld alá kerülnek, korszerűbb elosztószekrényekkel látják el a gázvezeték-csatlakozásokat, előtető kerül a bejárati ajtók fölé, a tér közepére pedig térfigyelő kamerát helyeznek ki. Megújul a zöldfelület is, aminek karbantartását locsolórendszer segíti majd. A terület korszerűsítése 127 millió forintból, az önkormányzat költségvetéséből valósul meg, három ütemre bontva.
Puskás János ügyvezető tájékoztatása szerint idén a Rákóczi utca felőli oldal készül el, majd jövő év elején, amint az időjárás engedi, a tömbbelső, végül a tér Hajnal és Váci utca közötti oldala.

– A kerékpárút-hálózat bővítése mellett a parkolók száma és a zöldfelület mérete is fontos szempont volt, ezért többször újra kellett gondolni a terveket. Most amellett, hogy megmarad a jelenlegi park mérete, 38 parkolóhelyet alakít ki a kivitelező, és a Pollack Mihály utcát a Dózsa György úttal összekötő kerékpárút alapjai is megépülnek a Rákóczi utca felőli oldalon – tudtuk meg Süli János polgármestertől. A kivitelezés idején, a közművek átépítésekor átmeneti szolgáltatás-szüneteltetésre kell majd számítania a tömbbelsőben élőknek, ezek időpontjáról tájékoztatják a lakosságot. A március végéig tartó munkálatok idején forgalomkorlátozások is lesznek, parkolni a környező utcákban lehet majd, a gyalogos közlekedést mindvégig biztosítják.