Szakmai látogatás a Mezőföldvíznél

Szakmai látogatáson járt a Magyar Hidrológiai Társaság Tolna megyei szervezete Pakson, ahol az utóbbi időben a megyében egyedülálló színvonalú beruházások készültek el.

Ahogy arról a cég sajtóközleménye beszámolt, a látogatóknak Csapó Sándor ügyvezető igazgató mutatta be a Mezőföldvíz Kft. eddigi tevékenységét. Előadásában kitért arra, hogy a meglévő közművek üzemeltetése mellett céltudatosan készülnek az évszázad legnagyobb beruházásának kiszolgálására, mert mind az ivóvíz, mind a szennyvízelvezetés terén a cég partnere kíván lenni a Paks II. építtetőinek és üzemeltetőinek.

A vendégek megtekintették az új szennyvíztisztító telepet, a Paksi Gyógyászati Központban a Mezőföldvíz által üzemeltetett gyógyfürdőt, valamint tájékozódtak a paksi csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztéséről.

A rendezvényen az ügyvezető bejelentette, hogy a Mezőföldvíz Kft. mint jogi személy is belépett az országos szervezetbe. Ennek előnye, hogy a társaság munkatársai részt vehetnek a szakmai rendezvényeken, szervezett kapcsolatot tarthatnak a megyében dolgozó kollégákkal, valamint közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek és átvehetik a szakmai jó gyakorlatot.

A Magyar Hidrológiai Társaság egy közel száz éves szakmai társadalmi szervezet, országosan mintegy 3000 magánszemély és 150 jogi személy a tagja. A társaság jelenleg több mint félszáz tagot számláló Tolna megyei területi szervezete 1974 áprilisában alakult, azóta tömöríti a vízügyi ágazat különböző területeinek megyei képviselőit, áll a közleményben.