Az atomerőmű igényeihez igazodva bővül a kiégett kazetták átmeneti tárolója

Újabb modullal bővült a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója. Az új kamrák készen vannak, üzembe vételük viszont még hátra van, tájékoztattak a Radioaktív Hulladékkezelő Kft. vezető munkatársai. László Zoltán üzemeltetési igazgató elmondása szerint mostanáig 8707 darab elhasznált fűtőelemet szállítottak át és tároltak be a létesítménybe, amelynek 19-es kamrájában még 58 szabad hely van, 20-as kamrája pedig üres. Idén a négy erőművi blokkról összesen 360 elhasznált fűtőelemet szállították át és tároltak be, 2017-ben háromszáz elhelyezését tervezik. Fontos szempont, hogy a létesítménynek mindig elegendő tárolókapacitással kell rendelkezni, bővítését az atomerőmű igényeihez igazítva ütemezik. László Zoltán arról is beszélt, hogy a közel húsz éve átadott létesítményben folyamatos a fejlesztés és a karbantartás, idén például irányítástechnikai fejlesztés zajlott. – A tárolónak a környezetre terhelő hatása nincsen – hangsúlyozta.

Gyöngyösi Csaba beruházási igazgató arról adott tájékoztatást, hogy egy – átlagosan négy kamrából álló – modul tervezése, engedélyezése, kivitelezése hozzávetőleg tíz évig tart.

A mostani 21-24-es sorszámú kamrák a Közgép-Pintér Művek Konzorcium kivitelezésében készültek el bruttó 7,464 milliárd forintos költséggel. A munkálatok során több mint 4 ezer köbméter betont, 1364 tonna szerkezetacélt építettek be és a földrengésállóság növelése érdekében 857 tonna betonacélt használtak fel. A terveket az üzemeltetési tapasztalatok és műszaki környezet változásait követve folyamatosan frissítik, vázolta Gyöngyösi Csaba hozzátéve, hogy a 17. kamrától a korábbi háromszög kiosztás helyett négyszög kiosztású a tárolócsövek elrendezése, így egy kamrában 450 helyett 527 egység fér el, ami hatékonyabb térkihasználást tesz lehetővé.

A 24 tárolókamra lehetővé teszi a paksi atomerőmű eredetileg tervezett üzemideje során keletkezett kiégett kazetták befogadását, de a műszaki tervek lehetőséget biztosítanak 33 tárolókamra megépítésére, így a létesítmény kiszolgálja az atomerőművet a meghosszabbított üzemidő végéig.
A tároló a környezetre – azon túl, amit az építés hagyományosan gyakorol – nem volt hatással, baleseti szituáció soha sem alakult ki az elmúlt közel húsz év alatt – fogalmazott László Zoltán, aki szerint a biztonságot az garantálja, hogy a technológia nagyon jól átgondolt, viszonylag egyszerű, az irányítástechnika viszont nagyon megfontolt, sok biztonsági tartalékkal rendelkezik. A karbantartás a nukleáris létesítmények gyakorlatát követi, tehát folyamatos, megelőző, nem akkor javítják a berendezéseket, amikor azok elromlanak.

Az átmeneti tároló, ahogyan neve is jelzi, időszakos elhelyezést biztosít. Ez a mostani tervek szerint ötven év. Ez alatt kell megszületnie a végleges elhelyezés megoldásának.

A négy új kamrával bővült Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában Tóth Róbert üzemvezető kalauzolta végig az újságírókat, akik így megismerhették a száraz kamrás technológiát alkalmazó létesítményt. A KKÁT egy robosztus vasbeton építmény, amely tároló üregeket tartalmaz mátrixos elhelyezésben. A hűtést a levegő keringtetésével oldják meg a kéményhatásra építve, így a megfelelő hűtést biztosítani tudják aktív gépészeti rendszerek és személyi felügyelet nélkül is.