A Konyhafőnök középdöntőjében Meczker Tamás

Középdöntőbe jutott az RTL Klub Konyhafőnök című műsorában Meczker Tamás. Az ambiciózus fiatalember jelenleg egy bécsi étterem szakácsa, de Pakson élt és pályafutását is itt kezdte.

Tamás élvezi a feszültséggel teli versenyt. – Ambiciózus és versengő típus vagyok, így nagyon vonzott a műsor– fogalmazta meg. Élményeiről elmondta, hogy eddig minden ott töltött nap nagyon izgalmasan alakult, hiszen adott pillanatban ösztönszerűen kellett főznie, belevágnia dolgokba, ahonnan végül nincs visszaút.

– Nagyon sokat tanultam saját magamról eddig, hogy milyen ízekkel főzök rögtönözve, és megtapasztalhattam, milyen érzés nemcsak a konyhán, hanem egy óriási stúdióban, kamerák között szerepelve főzni – mesélte.

Jövőjét illetően úgy fogalmazott, hogy úgy érzi, jó úton halad a saját egyedi stílus kialakítása felé, ami még ugyan nem teljesen kiforrt, de már megmutatkozik a tányérjain – vázolta hozzátéve, hogy az osztrák-magyar monarchikus ételeket és a házias konyhát szeretné új felfogásban és új technikákkal kivitelezni. Ennek tökéletesítésén dolgozik nap mint nap.

A Konyhafőnök felvételeinek kezdetén Németország egyik legszínvonalasabb éttermében dolgozott, de úgy érezte, hogy ettől függetlenül még magasabb szintre vágyik. Most Bécsben egy francia luxusszállodalánc exkluzív éttermében részlegvezető séfként dolgozik. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy vezetőséfjük két Michelin-csillaggal büszkélkedhet.

Az elődöntőben nem indult könnyen, mert nem sikerült kitálalnia az első feladatot, de már rögtön a második napon vigasztalódott, mert egy neki tetsző feladatot kaptak.

– Azt várták tőlünk, hogy csak fekete és fehér elemekből álló tányért vigyünk a zsűri elé. Ez a feladat tetszett a legjobban, mert nagyon szeretem a tőkehalat, és azonnal tudtam, mit kell csinálnom, hogy egy jó tányért tudjak produkálni – mesélte.

A főzés mellett elhivatottan sportol és edz, a maratonra készül – hangzott el a műsorban a 26 éves fiatalemberről Azt is elmondták, hogy imád versenyezni és folyamatosan képzi magát, a gasztronómia mellett a bor a szenvedélye. – Egy igazi gasztromegszállott és minden vágya az, hogy megnyerje a versenyt. Rengeteg praktikát tanult a nagymamájától, ezeket az alapokat szereti kombinálni az új technikákkal. Nagy álma, hogy ő legyen a legjobban tálaló szakács Magyarországon – mondták a Bécsben dolgozó paksi fiatalemberről, aki lapunknak azt is hozzátette, mindent el fog követni, hogy bejusson a Konyhafőnök döntőjébe.