Franciaországi tapasztalatokkal gyarapodott a TEIT

Működő és beüzemelés alatt álló erőműben, üzemanyag-reprocesszáló üzemben gyarapították ismereteiket a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás vezetői a GMF programja keretében. Az Európai Nukleáris Létesítmények Körüli Önkormányzatok Szövetsége (GMF) a franciaországi Flamanville-ben tartott tanácskozásán nemcsak a paksi atomerőmű körül működő TEIT, hanem a Bátaapáti környékén levő TETT és a püspökszilágyi tárolót körülvevő ITET társulás képviselői is részt vettek.

– A GMF nagyon fontosnak tartja, hogy tagjai közvetlen tapasztalatot szerezhessenek a tagországok nukleáris iparáról, illetve a nukleáris létesítmények és a lakosság közötti kapcsolattartásról, a normandiai helyszín kitűnő választásnak bizonyult – mondta a GMF magyar alelnöke, Dohóczki Csaba. A találkozón közel száz polgármester és önkormányzati tisztségviselő vett részt Spanyolországot, Svédországot képviselve, de Csehországból, Litvániából és Szlovákiából is voltak résztvevők. Dr. Bálint József, a TEIT elnöke arról számolt be, hogy igen tartalmas programon vettek részt a flamanville-i atomerőműben, ahol működő és épülő blokkok is vannak, illetve felkeresték a Le Hague nukleárisüzemanyag-reprocesszáló üzemet, amely nemcsak a francia atomerőművek kiégett üzemanyag-kazettáit fogadja újrafeldolgozásra, hanem külföldön működő erőművek fűtőanyagait is. Dr. Bálint József szerint éppen azért hasznos a GMF tevékenysége, mert kifejezetten a radioaktív anyagok elhelyezése, kezelése kérdéskörére fókuszál.

Dohóczki Csab úgy tájékoztatott, hogy a GMF éves közgyűlését is megtartották, ahol Mariano Vila d’Abadal főtitkár a GMF szervezet elmúlt egy évének tevékenységét, a GMF gazdasági helyzetét, valamint a 2017-es évre vonatkozó terveket ismertette. A jövőt illetően elmondta, hogy a GMF továbbra is aktívan képviseli az önkormányzatok érdekeit az európai uniós fórumokon. 2017 tavaszán például Brüsszelben egyeztet az elnökség az Energiaügyi Igazgatóság vezetőivel. Jövőre két találkozót tartanak, egyet Madridban egyet a litván Visaginasban. Utóbbi helyszínen az ignalinai atomerőmű leállítását követő fejleményekkel, közte a radioaktív hulladék elhelyezés kérdésével ismerkedhetnek meg.