Közösségi tér létesül a Báthory utcában

Garázssor helyett közösségi tér létesül a Báthory utcában, ahol új fitneszpark kialakítása kezdődött az ősz elején. – Lakossági tiltakozás miatt nem adta el az önkormányzat a területet, ahová garázsokat szándékozott építeni a vevő. Ezután úgy döntöttünk, hogy egy többfunkciós közösségi teret alakítunk itt ki, első lépcsőben a szabadtéri felnőtt fitneszpark épül – tájékoztatott a körzet képviselője, Magyarné Nagy Edina. A lebetonozott területre öt kombinált, különböző testrészek erősítésére szolgáló erőgép került, melyek alá ütéscsillapító gumiszőnyeget fektetnek a kivitelező DC Dunakom Plusz Kft. munkatársai. Ezt követően füvesítenek a cég kertészei, majd sövényt és fát telepítenek. A területen jövőre játszótér is épül, a megvalósításra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sportparkok létesítésére kiírt pályázatán remél forrást a város. 2017-ben a tervek szerint új köntösbe öltözik a Kresz-park játszótere is – mondta el Magyarné Nagy Edina.