Megújult az Ady Endre utca

Háromezer négyzetméteren készült térköves burkolat az Ady Endre utcában, miután föld alá kerültek a légvezetékek, megépült a zárt csapadékvíz-elvezető rendszer és az új közvilágítási hálózat. – A kivitelező készre jelentette a munkát, így elkezdődhetett az utca műszaki átadása. A szerződés szerint ezt követően a hibák javítására húsz nap áll a kivitelező rendelkezésére, így november 16-ig zárul le hivatalosan a beruházás – tájékoztatott Pupp Gábor, az önkormányzat beruházási ügyintézője. Az utcában még dolgoznak a DC Dunakom Plusz Kft kertészei: ötezer tő évelő növényt, valamint 63 gyertyánt és kőrisfát ültetnek ki a napokban. Az Ady utca elejére tervezett buszparkoló is parkosított lesz: az új növények mellé korszerű utcabútorok kerülnek. A parkoló, amely két autóbusznak biztosít majd megállási lehetőséget, közforgalom számára nem lesz használható. A teljes körű rekonstrukció 290 millió forintból, önkormányzati forrásból valósult meg. Szabó Péter, a körzet képviselője úgy fogalmazott: európai színvonalú, 21. századi utca készült az Újvárosban. A körzet tovább szépül, hiszen rövidesen befejeződik a Szentlélek-templom előtti tér korszerűsítése is.