Elkészült a kápolna felújítása

Megújult a kápolna és környezete a Fehérvári úti temetőben. A nyár közepén kezdődött felújítás során megerősítették a toronyszerkezetet, a falakat a festés előtt kívül-belül páraáteresztő vakolattal szigetelték a vizesedés ellen, az épület körül térkő került a balesetveszélyessé vált betonburkolat helyébe és restaurálták a kápolna előtti keresztet és szobrot is. Előbbin Horváth Tibor, a felújításon pedig a BA-TU Építőipari Kft. dolgozott. A 14 millió forintos költséget az önkormányzat állta.

– A törvény értelmében a temetők fenntartása önkormányzati teendő, így az azokat fenntartó felekezetek az önkormányzat válláról veszik le a feladatot. A lakosság komfortérzetének javítása kiemelten fontos a város számára, így amellett, hogy támogatjuk a temetők karbantartását, hozzájárulunk a történelmi egyházak ingatlanjainak fenntartásához is – fogalmazott dr. Blazsek Balázs. A kápolna felújítása is ennek részeként valósult meg csakúgy, mint korábban a Fehérvári úti temető főbejáratának és belső útjának rekonstrukciója, valamint a Kálvária temetőben a támfalépítési és pincetömedékelési munkák segítése, amely több mint húsz éve folyamatosan feladat. Az önkormányzat hozzájárulásával újult meg korábban a katolikus plébánia épülete, a Szentháromság téri, valamint a Bazársor feletti szobrok restaurálása. A Balogh Antal katolikus iskola Kossuth Lajos utcai épületének felújítását is támogatták idén – tájékoztatott a címzetes főjegyző.