Paks II: tavaszra meglehet a telephelyengedély

Lezárulhat az új paksi blokkok telephely-engedélyezési eljárása jövő tavasszal, és a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos bízik abban, hogy a környezetvédelmi engedélyt hamarosan megkapják másodfokon is, írta meg az MTI.  Aszódi Attila, a Portfolio Energy Investment Forum 2016 konferencián kedden Budapesten elmondta: a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítéséhez mintegy hatezer engedély szükséges, ezek közül két nagy engedélyezési csomag van napirenden.

A Baranya megyei kormányhivatal idén szeptemberben adta ki az első fokú környezetvédelmi engedélyt, amit két zöldszervezet megtámadott. A telephely-engedélyezéshez kapcsolódva ismét lesz közmeghallgatás Magyarországon, ehhez a környezetvédelmi hatástanulmánnyal szemben nincs szükség nemzetközi konzultációra. Ezután fognak intenzíven dolgozni a létesítési engedély-kérelmen – ismertette a kormánybiztos az MTI híre szerint.

A telephely-engedélyezésről szólva Aszódi Attila elmondta: az engedélyezési eljárásban meg kell állapítani a telephely jellemzőit, amelyeket az erőmű tervezése során figyelembe kell majd venniük a szakembereknek, illetve ebben az eljárásban kell bizonyítani, hogy a telephely alkalmas a létesítmény befogadására. A telephely-engedélyezés során két fő csoportba tartoznak a vizsgálandó kérdések, értékelni kell egyrészt az emberi tevékenységhez kapcsolódó, másrészt a természeti eredetű minden lehetséges veszélyforrást – fejtette ki.