Acélvirág díjat kapott Paks

Acélvirág díjat vehetett át az idei Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny eredményhirdetésén Paks képviseletében Klézl Terézia városi főkertész. Ahogy az a Magyar Tájépítészek Szövetsége különdíjának átadásán elhangzott: Pakson a tudatos, tervezett fejlesztésnek köszönhetően megújult parkok biztosítják a pihenés, a kikapcsolódás élményét. Az évek óta tartó fejlesztési program eredményeként számtalan utca kapott új burkolatot, a lakossági egyeztetések eredményeként a zöldfelületek megújultak.

A Magyar Tájépítészek Szövetsége 2005-ben csatlakozott a Virágos Magyarországért Mozgalomhoz. Akkor alapították az Acélvirág díjat, amely a verseny egyik legrangosabb szakmai elismerése.

Paks korábban már többször is eredményesen szerepelt a virágosítási versenyben. 2001-ben a városok kategóriájában első helyezett lett, majd a nemzetközi versenyben ezüstérmet kapott. 2014-ben a Green City ­­- Zöldebb Városokért Mozgalom és a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége közös különdíját nyerte el a település, tavaly pedig a Földművelésügyi Minisztérium díját kapta meg a magyar növény- és virágkultúra megőrzéséért.