Adventi udvar Dunakömlődön

November 25-én 18 órakor nyitják az adventi udvar programsorozatot Dunakömlődön. A helyi római katolikus plébánia udvarán és közösségi házában idén is négy alkalommal várják a lakosságot. Az első esten Nagy Zoltán a sárszentlőrinci evangélikus gyülekezet felügyelője, hitoktató gyújt gyertyát az adventi koszorún, majd Csendes-ülő címmel ad műsort Madár Otília, Tell Edit és Gyulai István.

A további alkalmak december 2-án, 9-én és 16-án lesznek, a gyertyagyújtók sorrendben Székely Brigitta református hitoktató, Fitt Szabolcs akolitus, valamint Petkó Tamás dunaföldvári plébános, a fellépők pedig a Juhász Kitti Trió, Rubányi Anita előadóművész és a Komjáthyak illetve a Kovász zenekar.