Újabb nemzetközi projektben vesz részt a paksi gimnázium

Hároméves nemzetközi projektbe kapcsolódott be ebben a tanévben a Paksi Vak Bottyán Gimnázium sikeres pályázata eredményeként. Az Erasmus+ program keretében nyolc ország dolgozik együtt: Hollandia mint koordinátor, valamint Anglia, Spanyolország, Lengyelország, Franciaország, Olaszország, Törökország és Magyarország. A paksi gimnázium angoltanára, Stellios Simiakis számolt be arról, hogy a víz a központi téma, ezt mint terméket, természeti jelenséget, illetve mint közlekedési és sportlehetőséget vizsgálják. Minden iskola közösen dolgozik és közös internetes felületen teszi közzé munkáját. Most logókészítés a feladat, amit Takács Éva tanár koordinálásával végeznek. Az egész iskolát igyekeznek bevonni, s a témát fókuszba helyezni. Alapvetően több tantárgy foglalkozik így vagy úgy a vízzel, ám ez most fajsúlyosabb – mondta el a pedagógus. Arról is tájékoztatott, hogy évente egy tanártalálkozót tartanak – erre éppen most került sor Madridban, ahol Elekné Pálfai Andreával képviselték a VBG-t – a cél az, hogy a diákok is legalább tanévenként egyszer találkozzanak. A munkanyelv az angol, de korántsem csak a nyelvgyakorlás a projekt haszna. Nyitottabbak és motiváltabbak lesznek a gyerekek, szívesebben foglalkoznak adott témával. Emellett megismerik más nemzetek kultúráját, sőt a sajátjukban is jobban elmélyednek, hiszen más szemüvegen át nézik. Az iskola közel húszezer eurót, azaz több mint hatmillió forintot nyert a hároméves programra.

Stellios Simiakis október végén Athénban is járt egy konferencián, amit oktatásban érintett intézmények, de nem kizárólag iskolák munkatársai számára hirdettek meg pályázati formában. A hozzávetőleg ötszáz, a világ minden szegletéből érkező vendég között nyolc magyar volt, a háromnapos fórum a digitális állampolgársággal foglalkozott. Kiemelték, hogy a modern technológia az élet fontos részévé vált. A játék a tanulást és a munkát támogató eszközzé fejleszthető – erről is szó esett, a témát Stellios Simiakis a konferencia után kollégáinak is bemutatta prezentáció keretében. Az athéni szimpóziumon az internet veszélyeiről, köztük az internetes zaklatásról is elhangzott előadás, mondta a pedagógus, aki szerint tanulságos volt a konferencia, jó ötletekkel tért haza, és azt is konstatálta, hogy a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban jó irányba haladnak, jó módszereket alkalmaznak.