Petrauskas: fontos meccs lesz a Szeged elleni mérkőzés

Nyolc mérkőzést játszott eddig a 2016/17-es bajnokságban az ASE NB I-es férfi kosárlabdacsapata, és két győzelemmel, hat vereséggel a 14 csapatos mezőnyben a 11. helyen áll. Mind az öt idegenbeli fellépés után vesztesen hagyta el a pályát a csapat, és a Gesztenyés úton csak a 13. és 14. Vasast és MAFC-ot sikerült legyűrni, míg a Jászberény NB I-es története során először örülhetett győzelemnek itt a Duna partján. Kicsit árnyalja a képet, hogy az augusztusban kialakított keretben már több változás is történt. A felkészülési meccsek alatt kiderült, hogy kell még egy irányító, így szeptember legvégén érkezett P. J. Hill, de sérülésből lábadozva. Ez az első meccsein meg is látszott, de az utóbbi 2-3 fellépésén már bizonyította, hogy erőssége lehet a csapatnak. A legnagyobb érvágást a MAFC elleni összecsapás második percében bokaszalag-szakadást szenvedett Ryan Watkins kiesése jelenti, optimális esetben jövőre, január 7-én a Gesztenyés úti, Kecskemét elleni meccsen láthatják újra a pályán a szurkolók. A pótlására érkezett Morse sajnos nem tudja hozni Ryan csupa szív játékát. A Kaposvár ellen, a végjátékban elvesztett meccs után döntött úgy a szakvezetés, hogy Cameron Fortéval szerződést bont. A helyére érkezett Gilbert képzettebb, idősebb játékos, zökkenőmentesnek tűnik a beilleszkedése. Az eddigi mérkőzések tapasztalatai alapján rövid értékelésre kértük Gediminas Petrauskas vezetőedzőt.

– Mi a véleménye a magyar bajnokságról, hova tudja helyezni az ASE-t ebben a mezőnyben?

– Nagyon erős bajnokságot ismertem meg, ahol a csapatok zömének az alapja a légiósokon fekszik. Ugyanakkor van annyira kiegyensúlyozott, hogy bármelyik csapat meg tudja verni a másikat. Nem szoktam helyezésekről beszélni, most az a fontos, hogy az alsó tájékról elmozduljunk. Ebből a szempontból lesz nagyon fontos a Szeged elleni meccs.

– A bajnokság kezdete óta már hoztak és küldtek el játékost. Van-e olyan poszt, amit esetleg még lyukasnak talál?

– Nem szeretek játékosokat cserélni – egyrészt nekem is szoknom kell a magyar ligát és a játékosokat –, mert hetekbe telik, amíg beépítjük a csapatba, felkészítjük a taktikai elemekre. Remélem, hogy az utolsó csere az egészségesen visszatérő Ryan Watkins lesz.

– A számok azt mutatják, hogy sok pontot kap a csapat. Ez minek tudható be?

– Ez leginkább a játékstílusunkból adódik, rengeteg gyors dobás van, nagyon sok rádobással dolgozunk, ami után vissza kell rendeződnünk. Úgy látom, a védekezésünk leginkább Szolnokon volt rossz, nem az elvárásaim szerinti, de összességében mindenen kell még javítani.

– Mit gondol, mikorra sikerül összerakni csapattá a gárdát?

– Úgy érzem, már most is jó úton halad a csapat, a hangulatra nem lehet panasz. Azt várom el a játékosoktól, hogy úgy végezzék a munkájukat, hogy a végén nyugodtan egymás szemébe tudjunk nézni. Azt kérem a szurkolóktól, hogy szombaton jöjjenek ki a Szeged elleni, nagyon fontos meccsre, szeretnénk kérni a buzdításukat, hogy be tudjuk húzni ezt a mérkőzést.