Novovoronyezsi delegáció vendégeskedett Pakson

Először vagyunk Pakson, először Magyarországon. Volt némi fogalmunk az országról, a városról, de minden várakozásunkat felülmúlta, amit itt tapasztaltunk – kezdte Pakson szerzett tapasztalatainak összegzését Szergej Alexandrovics Csesztikin polgármester. Novovoronyezsből hárman töltöttek Pakson néhány igen tartalmas napot. A városvezető mellett Szergej Anatoljevics Gudin, az ottani atomerőmű igazgatóhelyettese és Nyikoláj Netyaga közjegyző ismerkedett Pakssal és környékével. – A legfőbb hasonlóság, hogy mindkét városnak van atomerőműve, ezért egyforma a látásmódunk – vázolta a polgármester, aki azt is megállapította, hogy a gasztronómiában is van hasonlóság. Igaz, mint hozzátette, Novovoronyezs Dél-Oroszországban van, Ukrajnához közel, így annak hatása is érezhető. Szergej Csesztikin kiemelte az önkormányzati cégvezetőkkel tartott konzultáción hallottakat, mint látogatásuk leghasznosabb tapasztalatait. Azt mondta, tetszik neki Paks tisztasága, berendezkedése. Lesz miről beszélni otthon…- fűzte hozzá.

Nemcsak a város tulajdonában lévő cégekkel, hanem az intézményekkel, sportegyesületekkel és vállalkozásokkal, vállalkozókkal is ismerkedtek az orosz vendégek. Jártak a gyógyfürdőben, Lussoniumban, az ipari park inkubátorházában üzleti fórumon vettek részt. Találkoztak a megyei önkormányzat vezetőivel, illetve a környékbeli települések képviselőivel is. Utóbbi program Kalocsán zajlott, ahol egy TEIT fórum keretében kaptak tájékoztatást arról, hogy hazánkban milyen keretek között zajlik a kapcsolattartás a lakossággal. Pénteken délelőtt az atomerőműbe látogattak, ahol Hamvas István vezérigazgató kalauzolta őket.

Süli János polgármester a Paksi Ipari Park Inkubátorházában tartott vállalkozói fórum után beszélt lapunknak arról, hogy az erőműépítés küszöbén igen hasznos tapasztalatokat kaphat Paks városa és a térség, hiszen Novovoronyezs már ezt az utat bejárta. Ott is két új, 1200 megawatt teljesítményű blokkal bővül az atomerőmű, amelyek közül az egyik, a hatos számú már elérte a névleges teljesítményét, de most egy turbinahiba miatt leállították. A hetes blokk építése még folyamatban van. A kapcsolat, mint Süli János emlékeztetett rá, nem új keletű, a paksi atomerőműben dolgozók közül sokan szereztek ott gyakorlati tapasztalatot. Habár a léptékek különböznek, mégis sokat lehet meríteni az orosz város tapasztalataiból, húzta alá a városvezető. Hozzátette, hogy nemcsak ebben, hanem minden más területen is kínálkozik lehetőség az együttműködésre. Ilyen a sport, a kultúra, de szeretnék a fiatalokat is bevonni.

– Bárhol lehetnek érintkezési pontok, nagyon remélem, hogy többet fogunk találkozni – fogalmazott Novovoronyezs polgármestere is, aki szintén azt szeretné, ha a diákok között válna legszorosabbá a kapcsolat.
Novovoronyezs kezdeményezésére 2015 elején kötött a két város testvérvárosi szerződést. A települések mellett a két érintett megye is partnerséget alakított ki egymással.