Milliárdos fejlesztési forrásra pályázhatnak a térség települései

Egymilliárd forintos keretre pályázhatnak a paksi atomerőmű térségében lévő települések a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz (JETA), jelentették be a szervezet ez évi negyedik ülésén, Pakson.

A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványt 2011-ben hozta létre az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a célja az atomerőmű környezetében kedvezményezett területeken a felzárkóztatás, az életminőség javításának elősegítése. Az érintettségi kört a paksi, a kalocsai, a tolnai járás egészét, valamint a szekszárdi járás egy részét magába foglaló 41 település alkotja. Az alapító okiratban foglaltaknak megfelelően az atomerőmű 2011-től 2014-ig évente 500 millió forintot bocsátott az alapítvány rendelkezésére, míg tavaly a Miniszterelnökség lett a támogató 716 millió forint összeggel.

2016 utolsó negyedévében a JETA ismét pályázatot nyújtott be térségfejlesztési támogatásra a Miniszterelnökséghez, egymilliárd forint összegre. Az alapítvány pályázata pozitív elbírálásban részesült, a támogatási szerződést a Miniszterelnökség részéről Lázár János miniszter látta el kézjegyével, a JETA ülésén pedig dr. Kovács Antal az alapítvány kuratóriumának elnöke is aláírta a dokumentumot.

A Miniszterelnökség által biztosított forrásból elsősorban az atomerőmű kapacitásfenntartási programjához illeszkedő fejlesztési célok megvalósulását támogatják, azaz prioritást élveznek majd a térségi és települési szolgáltatási infrastruktúra fejlesztésére irányuló projektek. Ezzel kapcsolatban dr. Kovács Antal kiemelte, hogy ha az önkormányzatok jól meg tudják határozni a hosszú távú fejlődést segítő célokat, akkor tényleg olyan dolgokra tudnak pályázni, és olyan rendszert kialakítani, ami a következő száz évre meghatározza a térség településeinek életét. Kiemelte, hogy az értékelés és a vizsgálatok szigorúsága még magasabb szintű lesz. A kuratórium az alapszabály alapján rugalmas tud lenni, ám csak akkor, ha a pályázati célok megvalósítása során bekövetkező esetleges változásokat időben jelzik a települések, utólagos jóváhagyásra nem lesz mód a jövőben.

A kuratóriumi ülésen közzétett felhívásban hét pályázati ablakot nyitottak meg. A kedvezményezett települések önkormányzatai pályázhatnak a már megvalósítás alatt álló, nagyobb léptékű pályázataik önrészének részleges kiváltására, az életbiztonságot és az életminőséget emelő célok megvalósítására, közösségi épületek energiaracionalizálására, valamint helyi építészeti értékek megóvására. Új lehetőségként jelent meg a kiírásban a szolgáltatási infrastruktúra elemek megvalósíthatósági tanulmányainak elkészítési támogatása, illetve közösségi programok – falunap, fesztivál – megrendezésének támogatása, tájékoztatott Kováts Balázs az alapítvány munkáját segítő szakértő, aki kiemelte, hogy a támogatási intenzitási szinteket jelentősen, körülbelül tíz százalékkal megemelték, ami azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak kevesebb önrészt kell vállalniuk. A közösségi programok esetében például 100 százalék a támogatási intenzitás az elnyerhető összeg egymillió forint. Jelentős eltérés a korábbiakhoz képest, hogy egy-egy önkormányzat akár négy pályázatot is benyújthat egyidejűleg, tette még hozzá.

A pályázatok beadási határideje 2017. január 31.

A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz kapcsolódó információk és a részletes pályázati felhívás megtalálhatók a www.jovonkenergiaja.hu oldalon.