Átadás előtt a Kinizsi utca

Karácsonyra közlekedhető lesz a Kinizsi utca, december 24-től teljes hosszában átadják a forgalomnak. A hivatalos műszaki átadás-átvétel december 28-án kezdődik. Az időjárás még befolyásolhatja a beruházás végleges lezárását, ugyanis az új zöldfelület kialakítását, valamint a szükséges hiánypótlások elvégzését a fagy befolyásolhatja. A hiánypótlásokról tételesen egyeztetnek a lakókkal is. Az előrejelzések szerint enyhe idővel indul a január, így a tervek szerint a hónap elején lezárható lesz a műszaki átadás. A Kinizsi utca felújítására állami támogatást is kapott a város, a kivitelezés összköltsége bruttó 315 millió forint volt. – A költségek nem változtak, a csúszás miatti kötbér mértékét szerződés szabályozza. Bízunk benne, hogy mindenki számára megnyugtató módon fejeződik be a Kinizsi utca rekonstrukciója – mondta Süli János polgármester, hozzátéve: a kivitelező azt ígérte, hogy december 23-án a lehető legnagyobb rendet maguk után hagyva vonulnak majd le, hogy tiszta, rendezett környezetben ünnepelhessenek a Kinizsi utcaiak.

A 670 méter hosszú Kinizsi utca teljes körű felújítása során hétezer négyzetméter új térköves burkolat épült, megtörtént az ivóvízvezetékek cseréje, csapadékcsatorna épült a nyílt árok helyett, földkábelesre építették át az elektromos és a közvilágítási hálózatot, valamint a távközlési és kábeltévé-hálózatot.