Intenzív havazás követheti az ónos esőt

A közútkezelő azt kéri a közlekedőktől, ne induljanak útnak az ónos esőben. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint péntek reggel Paks, Kecskemét, Cegléd és Monor területéről jelentettek ónos esőt, írta meg az MTI. A tájékoztatás szerint amíg az ónos eső esik, a Magyar Közút Zrt. sószóró gépeinek is a jeges, balesetveszélyes úton kell haladniuk és a kiszórt só kevésbé fejti ki olvasztó hatását a folyamatos csapadék miatt, így eredményes munkát csak akkor tudnak végezni a cég szakemberei, ha az ónos eső elállt. Ekkorra azonban már sok helyen munkájukat nehezítik az utakon keresztbe fordult autók, így előfordulhat, hogy a társaság járművei emiatt késlekednek. Éppen ezért nyomatékosan kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közlekedőket, hogy az ónos esőben érintett területeken lehetőleg ne induljanak útnak – írták.  Hozzátették: a közútkezelő gépei ilyen időszakban nátrium- és kálcium-klorid keverékével úgynevezett nedvesített szórást végeznek. Ennek lényege, hogy a kiszórt anyag nem pereg le az út felületéről. A mellékutakon a társaság az útszóró són kívül homokot, apró kőzúzalékot, esetleg salakot is használ síkosságmentesítésre. A szórógépek egyszerre 40-50 kilométert tudnak megtenni, így a síkosságmentesítés is az időigényes feladatok közé tartozik. Ezért a cég kéri a közlekedők türelmét és megértését.

Az Időkép.hu tájékoztatása szerint az ónos esőt előbb havas eső, majd délután intenzív havazás válthatja fel.