Paks lesz a Tour de Hongrie egyik állomása

Paks is az egyik állomása lesz a legnagyobb magyar kerékpárversenynek, a Tour de Hongrie útvonalát szerdán jelentették be a budapesti Várkert Bazárban. A sajtótájékoztatón elhangzott: a verseny június 27-én Szombathelyen a prológgal rajtol, majd a Keszthely, Zalaegerszeg, Velence, Siófok, Paks, Cegléd, Karcag, Miskolc, Jászberény útvonalon jut el július 2-án Budapestre. A versenyzőknek 750 kilométert kell majd teljesíteniük.

Süli János, Paks polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy bár az atomerőmű és a bővítés kapcsán Paks neve sűrűn elhangzik a sajtóban, szeretnék a város egy másik arcát is megmutatni az ide látogatóknak, erre pedig jó alkalom egy ilyen sportrendezvény. A polgármester kiemelte: Paks a sport és a kultúra városa is, utóbbira bizonyíték a nemrég megnyílt, Európa-szerte egyedülálló klímatörténeti tárlat és városi múzeum Paksi Metszet névre keresztelt új állandó kiállítása is.

Mint elhangzott, a Tour de Hongrie 1994-ben már érintette Paksot, akkor Dunakömlődről rajtolt a mezőny.