Tolna megyei művészetért plakettet kapott Fittné Szilvássy Ildikó

Fittné Szilvássy Ildikó, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium tanára is átvehette a Tolna megyei művészetért plakettet alkotásaiért és az ifjú tehetségek felkutatásáért. A díjazott verseit számos antológiában és folyóiratban publikálta már, emellett internetes megjelenései is vannak, Tündérszövet című saját kötete 2012-ben látott napvilágot. Műveiből zenés felolvasó esteket tart. Nemcsak zenével, képekkel is ötvözi az írást. A versei és a férje fotói alkotta kompozíciókat több kiállításon bemutatták. Tanárként az irodalom iránt érdeklődő, tehetséges fiatalok menedzselésére is sok időt, energiát fordít, nyolc éve kreatív írás szakkört vezet, derült ki a méltatásból.

Az elismerést 2000-ben alapította három Tolna megyei civilszervezet – a Bárka Művészeti Szalon, a Kézjegy Tolnai Tollforgatók Klubja, és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tolnai csoportja – alkotók és művészetpártolók jutalmazására. Az ezüst plakett Mözsi-Szabó István grafikájának felhasználásával készült. A díjat minden esztendőben öten kapják meg.

Az idei díjazottak között volt még Schubert Péter tipográfus igényes alkotói és oktatói munkájáért, a Gagliarda Kamarakórus hazai és külföldi fellépéseikért, Vékonyné Pancza Ibolya iskolaigazgató a kultúrát népszerűsítő, menedzselő munkásságáért, valamint dr. Balázs Kovács Sándor főmuzeológus hagyománykutató, hagyományőrző munkásságáért.