Paksi siker a Tolna megyei értékvetélkedőn

Paksi győzelem is született az általános és középiskolásoknak szervezett, két napon zajló Kincses Tolna Megye elnevezésű vetélkedőn, amelyet Tamásiban rendeztek meg. A Tolna Megyei Önkormányzat az agrártárcától nyert forrásból szervezte a tudáspróbát, amely által a fiatalok jobban megismerhették a helyi értékeket, tolnaikumokat és hungarikumokat, olvasható a Tolna Megyei Önkormányzat Facebook-oldalán.

Az értékvetélkedő első napján az általános iskolák csapatai küzdöttek az elsőségért. Az első helyen a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola Deákhullám elnevezésű formációja végzett, amelynek tagjai: Fritz Dorka, Rauth Hanna, Lengyel Attila és és Spiesz Péter, felkészítőjük pedig Cseh Gutai Judit.  A deákos diákokat az Őcsényi Gabócák és a Dunaföldvári MLG-sek elnevezésű csapat követte. A középiskolások versenyében a legsikeresebbnek a dombóvári Apáczais Diákok bizonyultak, második a gyönki Megyejárók, harmadik pedig a szekszárdi Mezgazéták elnevezésű csapat lett. A két első helyezett a Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőben képviseli majd Tolna megyét.

Az értékvetélkedőn mutatta be Pákolitz István munkásságáról szóló amatőr kisfilmjét Bagócsi Bátor, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium tanulója, akinek munkája kiváló példa arra, hogy a fiatalok kreativitása és az értékgyűjtő tevékenység kiválóan ötvözhető, olvasható még a megyei önkormányzat hírei között.