Kovács Sándor a paksi Fidesz elnöke

Kovács Sándor ügyvezető alelnököt választotta elnökévé a Fidesz helyi szervezete, miután a korábbi elnök, Hirt Ferenc országgyűlési képviselő lemondott a helyi szervezetben betöltött tisztségéről. – Megbecsült, szerethető, a város önkormányzatával együttműködő alapszervezet építésén dolgoztam az elmúlt egy évben, és továbbra is ez a célom – mondta el Kovács Sándor. Az új vezető szerint a stabilitás és a fejlődés jegyében teltek az elmúlt hónapok a paksi Fideszben, amióta ügyvezető alelnökként segíti a munkát. Sikereket értek el a hetes körzetben kiírt időközi választáson, Paks az országos átlag felett szerepelt a népszavazáson és a csapatépítésben is jelentősek az eredmények.

– Nem akkor csatlakoztam a szervezethez, amikor az a csúcson volt. Egy mélyponton lévő csoportba érkeztem, ám olyan összefogást kovácsoltunk, ami sikeressé tette a helyi Fideszt – hangsúlyozta az új elnök, hozzátéve: a megüresedő alelnöki posztra dr. Nagy Tibort választották, aki Bordács Józseffel, Leber Ferenccel és Szabó Péterrel dolgozik a jövőben a vezetőségben.

– Nagyon fontos, hogy kiépítsük és megerősítsük kapcsolatrendszerünket Magyarország kormánya felé, hogy Paksból győztes várost építsünk. Szeretnénk, hogy a paksiak érezzék: a kormány és a helyi Fidesz is törődik a városlakókkal. Fontos, hogy a helyükre kerüljenek olyan ügyek, amelyek az elmúlt időszakban döcögősen mentek, mint például a sporttámogatások. Erre ígéretet kaptunk.

Az új elnök hozzátette: Hirt Ferenctől megbízást kaptak a kapcsolatfelvételre a választókörzet területén működő Fidesz alapszervezetekkel, hogy munkájukat segítve közösen készüljenek a 2018-as országgyűlési választásra.

Hagyományos programjaik megszervezése mellett új sorozat indítását tervezik, melynek első állomása egy gazdasági fórum lesz március 1-én. – Szeretnénk segíteni a helyi vállalkozók felkészítését az elkövetkező feladatokra, szeretnénk katalizátora lenni a beruházás körüli munkáknak – fogalmazott Kovács Sándor, akitől azt is megtudtuk, hogy a Forráspont Energiaházban tartott rendezvényen képviselteti magát több nagyvállalat, a Miniszterelnökség, előadást tart Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, Süli János, Paks polgármestere és Hirt Ferenc országgyűlési képviselő.