Az atomerőmű-bővítésről is szó lesz Putyin látogatásán

Nagy várakozás előzi meg Vlagyimir Putyin magyarországi látogatását. Az orosz elnök csütörtökön érkezik, de a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint már szerdán megkezdődnek a tárgyalások az orosz delegáció és a magyar kormány között. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter előbb Veronika Szkvorcova külügyminiszterrel tárgyal, majd a Roszatom vezérigazgatójával, Alekszej Lihacsovval találkozik.

Az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója a Magyar Időknek és a Világgazdaságnak adott interjújában azt mondta, a paksi atomerőmű új blokkjainak építése az előkészítési szakaszban tart, az építési munkálatok a tervek szerint a 2018-ban kezdődnek el.

Alekszej Lihacsov beszélt arról, hogy a projekt megkapta az elsőfokú környezetvédelmi engedélyt, illetve partnereik telephelyengedély-kérelemmel fordultak a magyar nukleáris hatósághoz. – Bízunk benne, hogy rövidesen az Európai Bizottság részéről az utolsó eljárást illetően is megtörténik a jóváhagyás, és megkezdhetjük a projekt aktív megvalósítását – mondta.

Úgy tájékoztatott, hogy a beszállítókkal folytatott együttműködésre kiemelt figyelmet fordítanak. A berendezések és szolgáltatások beszerzéseire vonatkozó tendereket nyílt és átlátható módon, az Európai Unió előírásaival teljes összhangban bonyolítják le. – Természetesen számítunk a magyar vállalatok jelentős részvételére, a projektben a magyar beszállítói részarány, azaz a helyi iparvállalatok részvétele elérheti a 40 százalékot – fogalmazott.

Az M1 csatornán beszélt Kiszelly Zoltán politológus arról, hogy a paksi atomerőmű bővítésének több fontos kérdése, így az orosz ellentételezés is szóba kerülhet csütörtökön, Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatásán. A politológus azt mondta, hogy amikor a szerződést három-négy éve előkészítették és megkötötték, más volt a nemzetközi pénzügyi környezet, szerinte van lehetőség arra, hogy a kamatot vagy a pénzügyi feltételeket a megváltozott környezethez igazítsák. Az ellentételezések kérdésére is kitért. Emlékeztetett rá, hogy Magyarország szeretett volna ezért a projektért orosz beruházásokat saját területén.
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatást is végzett – a Magyar Idők megrendelésére – Putyin látogatásáról. Ennek eredménye szerint a teljes felnőtt népesség közel kétharmada (63 százalék) előnyösnek véli, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Magyarországra látogat, és ezt mindössze 20 százalék gondolja hátrányosnak.
2014. január 14-én született magyar-orosz kormányközi megállapodás a paksi atomerőmű kapacitásfenntartását szolgáló beruházásról, a finanszírozást biztosító hitelszerződést pedig 2014. április 1-jén kötötték meg.

Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. és az orosz Joint-Stock Company Nizhny Novgorod Engineering Company Atomenergoproekt 2014. december 9-én kötötte meg a Pakson létesítendő két új, egyenként 1200 megawatt teljesítményű atomerőművi blokkra vonatkozó három megvalósítási megállapodást. A szerződések az új blokkok tervezési, beszerzési és kivitelezési paramétereit, az üzemeltetési és karbantartási támogatással kapcsolatos feltételeket, valamint az üzemanyag-ellátás és a kiégett fűtőelemek kezelésének és tárolásának részleteit rögzítik. A két új atomerőművi blokk a tervek szerint 2025 és 2026 között kezdheti meg üzemszerű működését.