Szegény sorban élő erdélyi gyerekeknek gyűjtenek

Szegény sorban élő erdélyi gyerekeknek gyűjtenek

Szerző -
Jendrolovits Gábor. Fotó: Vida Tünde/Paksi Hírnök
Jendrolovits Gábor. Fotó: Vida Tünde/Paksi Hírnök

Nyolcszáznál több rajz és esszé értékelésének, zsűrizésével kellett megbirkóznia idén az ESZI diákjainak. A munkát Léberné Kocsis Jolán koordinálta, aki az alkotásokból rendezett kamarakiállítás szerdai megnyitóján arról is beszélt a diákoknak, hogy minden évben jelentős adomány gyűlik össze az iskolában a szegény sorban élő erdélyi gyerekek számára. Mint lapunknak elmondta, a zsűrizés, és az a világ, amelybe a rajzok, esszék által bepillantást nyernek, befolyásolja a fiatalok gondolkodásmódját.

Jendrolovits Gábor arról beszélt a fiataloknak, hogy tizennégy éve járja Erdélyt, minden decemberben sorra látogatja segítőtársaival a Böjte Csaba által alapított gyermekintézmények lakóit, s megajándékozzák őket. Tavaly 2300 gyermekhez jutottak el. A Mikulás-túrának nevezett adományakcióhoz évek során társított rajzpályázat témája ezúttal a nyári vakáció volt. Az ESZI-sek közel százötven munkát választottak ki, ezek készítői kapnak személyre szabott ajándékot, amit a gyermekotthonoknak szánt plusz adományokkal kiegészítve márciusban visznek majd el.