Az erőmű-beruházás volt a népfőiskola témája

Az erőmű-beruházás volt a népfőiskola témája

Szerző -
Mittler István. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Mittler István. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

Újabb tartalmas, a város életét érintő téma került terítékre a Paksi Városi Nyugdíjasklub népfőiskoláján. A küszöbön álló erőmű-beruházásról kapott tájékoztatást a tagság Mittler Istvántól, a Paks II. projektcég kommunikációs igazgatójától, aki visszatérő vendég, s mindig örömmel mond igent a felkérésre. Mint kiemelte, fontos, hogy az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztályt tájékoztassanak a tervekről. Alapelv – mint hozzátette –, hogy a térségben élők elsőként, első kézből kapjanak információt. Előadása elején azt a filmet mutatta be, amelyet a Roszatom készíttetett összefoglalva, hogy mit adott a világnak a nukleáris energia békés célú alkalmazása. Mittler István arról is beszélt, hogy várhatóan milyen változást idéz majd elő a város, így az ott élő idősek életében is a beruházás. Mint mondta, az előkészítés és az építkezés 8-10 évig fog tartani, ám az elképzelések szerint, a korábbi építkezéssel ellentétben, most nem kizárólag Paksra zúdul majd a munkások tömege, illetve van egy kormányzati elképzelés is egy új Duna-hídról, ami lehetővé teszi, hogy a Bács-Kiskun megyei települések is bekapcsolódjanak a beruházásba.

Hasonló cikkek