Elfogták a katalizátortolvajokat (videóval)

Két külföldit fogott el a rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2016 novemberében Szekszárdon, Dombóváron és Pakson is több személygépkocsiból ellopták a katalizátort. Mivel valószínűsíthető volt, hogy az elkövető minden esetben ugyanaz, ezért az ügyben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozott. Az elemző-értékelői munka, valamint a más megyékkel történt együttműködés eredményeként a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket, akik az ország egész területén követtek el katalizátorlopásokat, tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Tolna megyei rendőrök, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársai március 4-én Budapesten tetten érték és elfogták a feltételezett elkövetőket, egy 26 éves szerb, valamint egy 27 éves szerb-horvát kettős állampolgárságú férfit, akik kihallgatásukon részleges beismerő vallomást tettek. Az intézkedés során a rendőrök bűncselekményekből származó eszközöket, valamint egy eltulajdonított katalizátort is lefoglaltak. Mindkét férfit őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. A két férfit jelenleg 71 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, az ezzel okozott kár mintegy 15 millió forint, áll a rendőrség közleményében.

Az ügyben a további eljárást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya folytatja le.