Heringes Anita: az eseti bizottság azonnali létrehozását követeljük

– Az átláthatóság, a bizalom és a biztonság az a három szó, ami a paksi kapacitásfenntartással kapcsolatban minden embernek eszébe kell, hogy jusson – mondta mai sajtótájékoztatóján Heringes Anita annak kapcsán, hogy ismét kezdeményezték országgyűlési eseti bizottság létrehozását a beruházás előkészítésének és megvalósításának felügyeletére.

A szocialista képviselő emlékeztetett, hogy frakciójával már sokadszorra javasolták a grémium megalakítását 2016 tavaszán. Mint felidézte, kérdésére Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt válaszolta, hogy a Magyar Szocialista Párt akkor nyújtsa be kezdeményezését, ha az Európai Bizottság vizsgálatai lezárultak, ugyanakkor a kormány nevében támogatásáról biztosította.

– Miután a második brüsszeli döntés is megszületett, ismételten benyújtottuk javaslatunkat, most a kormányon és a parlamenti többségen a sor – tájékoztatott Heringes Anita. Az országgyűlési képviselő kiemelte, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a sok nyitott kérdés, és a válaszok hiánya bizalmatlanságot keltett a magyar lakosságban az atomerőmű bővítésével kapcsolatban. – Ha a kormány nem titkolózna ebben a témában, akkor nem ez lenne a helyzet – húzta alá.

– Éppen ezért követeljük az eseti bizottság azonnali felállítását, a beruházás teljes körű átláthatóságát a szerződésektől, a szakemberek képzésén, a térségfejlesztésen, a vállalkozók felkészítésén, a hatástanulmányokon, a szakmai számításokon keresztül, a beruházás minden részletére kiterjedően, mondta az országgyűlési képviselő.

– Nekünk paksiaknak és a környékben élőknek most egy feladatunk van: összezárni és kiállni magunkért, azokért a dolgokért, amiket megteremtettünk, megteremtettek elődeink, iskoláinkért, egyesületeinkért, szakembereinkért, a 40 százalékos hazai beszállítói körért, a térségért és a magyar lakosság bizalmáért – hangsúlyozta Heringes Anita.