A TEIT partnere lett Madocsa, Györköny és Dunapataj

A TEIT partnere lett Madocsa, Györköny és Dunapataj

Szerző -
Pakson ülésezett a TEIT. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Pakson ülésezett a TEIT. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Az atomerőmű körüli lakosság széleskörű tájékoztatása érdekében partneri megállapodást kötött a TEIT Madocsával, Györkönnyel és Dunapatajjal. Az erről szóló szerződést Pakson, az Erzsébet Nagy Szállodában írták alá.

Az egyezség értelmében a társulás vezetői szükség szerint, de legalább félévente találkoznak partnerközségek polgármestereivel, tájékoztatást adnak az aktualitásokról és a tervekről. A jövőben Madocsára, Györkönybe és Dunapatajra is eljuttatják a TEIT hírlevelét, egyéb bemutató anyagait, amelyek terjesztését segítik az önkormányzatok. A társulás kiemelt közösségi programjaira, így az évente ismétlődő TEIT Napra meghívást kapnak a partnertelepülések önkormányzati küldöttségei is. A szervezet igény szerint segíti az atomerőművel, illetve annak környezetének ellenőrzésével kapcsolatos információkhoz való hozzáférést.

A három község a kapott információkat a helyben szokásos módon továbbítja a lakosság felé, a lakossági véleményeket, kérdéseket pedig a TEIT felé. A szükséges létesítményeket és eszközöket térítésmentesen biztosítják a megállapodás keretében szervezett rendezvényekhez, illetve településeiken csoportos tájékozódó látogatásokat szerveznek az atomerőműbe és a bátaapáti tárolóba, amihez igénybe vehetik a TEIT tapasztalatait és kapcsolatrendszerét.

Dr. Bálint József elnök emlékeztetett, hogy a társulásnak 2018-ig szóló szerződése van a paksi atomerőművel, amelynek tevékenységét, illetve az ahhoz kapcsolódó tájékoztatási és információs feladatokat érinti a partneri megállapodás. – Kerestünk egy jogi megoldást, ami lehetővé teszi, hogy ez a három település a paksi atomerőművel kapcsolatos tevékenységek részese legyen – fogalmazott az elnök, aki arról is tájékoztatott, hogy a három partnertelepülés külön szerződés keretében a feladatok finanszírozására, fejlesztésre felhasználható összeghez jut a TEIT-en keresztül.

Annak ellenére, hogy közigazgatási területük beleesik az atomerőmű körüli 12 km-es körbe, Madocsa, Györköny és Dunapataj különböző okok miatt nem vált az 1992-ben létrejött TEIT tagjává, de azóta jelezték csatlakozási szándékukat. Mindhárom település polgármestere úgy fogalmazott, hogy a mostani partneri megállapodást közelebb hozta őket céljukhoz, úgy tekintenek rá, hogy a TEIT „előszobájába” kerültek”. Gelencsérné Tolnai Klára (Madocsa), Braun Zoltán (Györköny), valamint Dusnoki Csaba (Dunapataj) polgármester is arról számolt be, hogy az atomerőművel eddig is jó kapcsolatot ápoltak, s annak alapítványain keresztül forrásokhoz jutottak, amit felhasználva jelentős fejlesztéseket tudtak végrehajtani.