Átadták a Tisztes Polgár kitüntetést

Hagyományosan március 15-én, az esti városi ünnepségen adják át a Tisztes Polgár elismerést, amit ebben az esztendőben Tóth György és Fritz János vehetett át.

Tóth György az Erőmű Beruházási Vállalatánál a Mátrai Erőmű, majd később a paksi atomerőmű létesítésén dolgozott, 1985 és 2003 között a Paksi Atomerőmű Vállalat, később részvénytársaság különböző szakmai, felsővezetői beosztásait töltötte be: műszaki igazgató, általános műszaki igazgató volt, majd 1999 és 2003 között, nyugállományba vonulásáig humánpolitikai igazgató. Ebben a pozíciójában támogatta az ESZI szükségszerű átalakítását és részese volt az intézmény történetében meghatározó alapítványi konstrukció létrehozásának. Munkája során mindig szem előtt tartotta Paks érdekeit, a város és az atomerőmű együttműködését. Tóth György a Magyar Nukleáris Társaság és a Tolna Megyei Mérnöki Kamara alapító tagja, utóbbinak 2016-tól örökös tagja. 2001 és 2003 között az Atomerőmű Sportegyesület társadalmi elnöke volt. Ez idő alatt született meg a megállapodás arról, hogy a városnak egy elsőosztályú felnőtt futballcsapata legyen. Szakmai tevékenysége mellett közéleti szerepet is vállalt: 2006-ban a paksi képviselő-testület gazdasági bizottságának külső tagja volt. A kitüntetett egyik motorja a Paks és Székelyudvarhely között létrejött lakossági kapcsolatnak.

A paksi születésű Fritz János kitartó tanulással és szorgalommal építette szakmai pályafutását. 1950 márciusától a Budapesti Szerelőipari Vállalatnál dolgozott kőművesként, majd a TOTÉV paksi kirendeltségénél munkálkodott. A szakérettségit Pécsen szerezte meg 1951-ben, majd félbehagyott egyetemi tanulmányai után, ipari technikumi oklevelet szerzett. Önerőből, tanulmányi ösztöndíjakból, a nyári szünetekben végzett munkákból fedezte kiadásait, ha kellett, éjszakánként szenes vagonokat rakodott ki. Dolgozott a járási tanácsnál építési előadóként, majd a községi tanácsnál a házi építő brigád irányítójaként. Az akkoriban újdonságnak számító költségvetési üzemek megszervezése is a feladatai közé tartozott. Több hatlakásos, kétemeletes társasház épült a tervei alapján, és nagyon szép feladat volt a futballpálya építése a lelátóval és az öltözőkkel. A kitüntetett 1977-től nyugdíjazásáig a Dunamenti Termelőszövetkezetnél dolgozott. Közéleti szerepet is vállalt: tanácstag volt a nagyközségi közös tanácsnál, később Paks város első tanácsánál. Munkáját számos alkalommal elismerték, többek között 1975-ben Paksért Emlékérmet kapott.