Paksi egyesületeket is vár soraiba a SOSZ

Tagtoborzásra érkezett Paksra Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) elnökeként. Több Pakson, illetve a megyében működő egyesület vezetője előtt foglalta össze az 1989-ben alakult szövetség rövid történetét, amely 2015, az új vezetés felállása óta ismét felfelé ível. A valamikor ezer tagot számláló SOSZ tagegyesületeinek száma két éve 90 volt, ma már meghaladja a háromszázat, s nem tűnik merész álomnak, hogy év végére elérje az ötszázat. A nagyobb létszám erősíti az érdekérvényesítő képességet, hangsúlyozta Deutsch Tamás. Márpedig a SOSZ erre törekszik, ahhoz pedig, hogy erősebb, szakmailag megalapozottabb legyen a szövetség, fontos, hogy a már társult paksi, megyei egyesületek mellett mások is csatlakoznak, húzta alá kitérve arra, hogy a kormány számára a sport stratégiai terület, ennek eredményeként komoly fejlesztési program zajlik a sportpálya-létesítéstől kezdve a stadionépítésig.

A SOSZ elnöke azt mondta, az ország nagy sportegyesületeinek működési feltételeit pozitívan befolyásolták a kormányzati programok, a kis és közepes egyesületek fejlesztése érdekében új programra volt szükség, amit 2016 elején a SOSZ fogalmazott meg a sportállamtitkársággal szorosan együttműködve. Erre alapozva született meg tavaly év végén 150 millió forintos kerettel, Hiszek benned mottóval egy pályázati program, ami a kisebb egyesületek előtt nyílt meg. Azt, hogy mennyire szükség van erre, az elnök véleménye szerint szemléletesen bizonyítja, hogy 400 egyesület pályázott tízszeres forrásigénnyel. Március végéig győzteseket hirdetnek, és elkezdődött a feltehetően ősszel meghirdetendő újabb forduló előkészítése. A keretet legalább a duplájára emelik, tájékoztatott Deutsch Tamás, aki hosszasan taglalta a sport előnyeit. Egyik házigazdájára, dr. Kovács Antal ASE-elnökre utalva kifejtette, hogy amit Anti sportolóként, sportvezetőként is képvisel, az a SOSZ alapvető meggyőződése: a sporttevékenység által lehet a legtöbbet tenni a felnövekvő nemzedék egészségének megőrzése, fejlesztése érdekében. A sport ezenkívül rendkívül hatékony közösségépítő, komoly szociális szerepe van és eszköze a társadalmi előrejutásnak.

Süli János polgármester a találkozó elején, több hozzászóló Deutsch Tamás előadása végeztével hívta fel a SOSZ-elnök figyelmét arra, hogy paksi egyesületek, illetve azok, amelyek a megye más településein, így például Szekszárdon az atomerőmű támogatásával értek el szép sikereket, most a támogatások elmaradása miatt komoly anyagi gondokkal küszködnek.