Kilencvenedik születésnapján köszöntötték Mármarosi Jánosnét

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Mármarosi Jánosnét. Az ünnepelt Nagydorogon töltötte gyermekkorát, majd házassága révén költözött Paksra. Elmondta, hogy három éves volt, amikor édesapja meghalt, és huszonöt amikor édesanyját is elvesztette. A továbbtanulás lehetősége nem adatott meg neki, tizenöt esztendősen már napszámba járt a földekre. Később dolgozott a termelő szövetkezetben, aztán pedig több mint két évtizedet az egykori konzervgyárban, onnan vonult nyugállományba ötvenöt évesen. – Három műszakba jártam dolgozni a konzervgyárba, és itthon is volt bőven munka: család, kert, háziállatok – mondja Erzsi néni, aki bár tavaly átesett egy műtéten, valamint igen fájlalja a lábát, mégis tevékenyen tölti mindennapjait. Takarít, süt, főz, és még mos is, ahogy fia elmondta, a mai napig kizárólag kézzel, valamint megeteti a baromfit és a barátságos családi ház udvarán, előkertjében díszlő virágokat is gondozza. Nincsen egyedül, amikor megromlott az egészsége, akkor fia, János hazajött, és azóta vele lakik. Erzsi néninek egy lánya is született, ám ő már nem lehet közöttük, és férje is elhunyt már. Két unokája és egy dédunokája van, a család talál alkalmat arra, hogy találkozzanak. Születésnapján, április 3-án, Szabó Péter alpolgármester és S. Szabó Gabriella kommunikációs referens köszöntötte a város nevében Mármarosi Jánosnét.