Az energiatakarékos felújítást támogató pályázatról is döntött a testület

Május 2-i miniszteri kinevezését követően harminc napja lesz a lemondásra a polgármesteri tisztségről, május végéig polgármesterként is dolgozni fog Paksért – mondta el a szerdai képviselő-testületi ülésen Süli János. Hozzátette: a képviselő-testület ezt követően is ugyanúgy ellátja majd a feladatát az általa megnevezett alpolgármester vezetésével.

Új helyi rendelet kidolgozását határozta el áprilisi ülésén a paksi képviselő-testület az útépítés és a közműfejlesztés szervezéséről, valamint önkormányzati támogatási rendszeréről. A szabályozással a letelepedést és a magánszemélyek saját célú lakóingatlan-építését kívánja támogatni az önkormányzat. Az elképzelés szerint a város az útépítést, a csapadékvíz-elvezetés, az ivóvíz-, valamint a szennyvíz-közművek és a közvilágítás kiépítését segítené szabályozott formában. – Szeretnénk támogatni az építkezőket, hogy házépítéskor ne terhelje őket az a jó pár millió forint, amibe az kerül, hogy járható legyen az út, legyen vízvezeték és szennyvízcsatorna. Egy-egy utcafelújításkor hasonló összeg az önkormányzat költsége ingatlanonként, és ott sem kérünk hozzájárulást. A társadalmi igazságosság azt diktálja, hogy ahhoz is jusson támogatás, aki új házat épít saját célra a városban – mondta el Süli János polgármester.

Április 24-től várják a jelentkezéseket a lakások energiatakarékos felújítását támogató önkormányzati pályázatra – erről is döntött a testület, amikor határozott nagy múltra visszatekintő pályázata kiírásáról. Az idei keretösszeg a panelépületekre és a hagyományos építésűekre is 50-50 millió forint. A kiírás szerint fűtéskorszerűsítésre, nyílászárócserére és az utólagos szigetelés mellett megújuló energiaforrások alkalmazására – például napelemes vagy hőszivattyús rendszerek kiépítésére – is kérhető támogatás. A pályázatok benyújtására június 8-án reggel 8 és 16 között lesz lehetőség. Ahogy az ülésen elhangzott, ha a százmilliós keretösszeg nem fedi le az igényeket és a költségvetés engedi, megpróbálják a megfelelő összeggel kiegészíteni a pályázati keretet.

A képviselők elfogadták a város új arculati kézikönyvét, amit a turisztikai és városmarketing-bizottság megbízására a Paks logót tervező Karádi Nikoletta készített el. A kézikönyv a logó hivatalos alkalmazását tartalmazza, annak megfelelő felhasználását írja elő. A logót fokozatosan tervezik bevezetni a város életébe.

Paks csatlakozik a Klímabarát Települések Szövetségéhez – erről is döntött a grémium. A 2009-ben megalakult szervezet szaktanácsadással segítheti városunkat amellett, hogy a partnerség pályázati lehetőségeket jelent, egyebek mellett kerékpárút-építésre. A szerződés ünnepélyes aláírása április 24-én lesz az Energiaházban.

Az ülésen arról is határoztak a képviselők, hogy Paks polgármestere aláírja azt a támogatási szerződést, amelyben több mint hatszázmillió forintot biztosít az Európai Bizottság az Elena program keretében a Protheus projekt megvalósításának előkészítésére. A projekt célja az elektromos járművek – többek közt buszok, hulladékgyűjtők, kisteherautók – beszerzése, valamint a működtetésükhöz szükséges töltőállomás-rendszer kiépítése, elterjesztése. A támogatási szerződés életbe lépése 40%-os előleg azonnali lehívására jogosítja fel a projektgazdát, így elkezdődhet a program részletes kidolgozása, és a megvalósításhoz szükséges tervek elkészítése. A program 2020. április 30-ig zárul, addig kell megvalósítani a 18 településen működő elektromos közlekedési hálózatot, valamint a hozzá tartozó energiagazdálkodási rendszert.

A grémium zárt ülésen véleményezte a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola és a Tolna Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményvezetői állására kiírt pályázatokat. A Deák iskola esetében egyik pályázót sem támogatják, az indoklás szerint nem rendelkeznek elegendő ismerettel a felelős döntéshez, a Gazdag Erzsi iskola igazgatói posztjára pedig Rajkóné Kiss Ágnest ítélték érdemesnek pályázata alapján.