Bejárás a Kosár utcában

Ahogy arról korábban beszámoltunk: nyílt levélben fordultak a képviselő-testülethez a Báthory, a Táncsics és a Kosár utca lakói. Petíciójukban azt kérték, ne engedélyezzék a Kosár utcába tervezett 17 lakásos társasház megépítését. A lakók az elmúlt csütörtökön dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyzővel találkoztak, pénteken pedig helyszíni bejáráson ismertették érveiket Magyarné Nagy Edinával, a kettes körzet képviselőjével és Horváth Zoltán képviselővel.

A történet több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor lakossági tiltakozást követően, a körzet képviselőjének közbenjárására meghiúsult a garázssor építése a Báthory utcában.

– Megkerestem a polgármester urat, aki körültekintően és bölcsen úgy döntött, az önkormányzat mégsem értékesíti a területet, hanem inkább fejleszti: szabadtéri fitneszparkot és játszóteret épít a parkba. Előbbi már el is készült, utóbbi megvalósítására pedig támogatást nyert a város a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványtól, így megkezdődhetett a tervezés – tájékoztatott Magyarné Nagy Edina.

Egy-két hónapja ismét a kettes körzet képviselőjének közbenjárást kérték a környéken élők, ugyanis az ott élők nyugalmát féltve nem értettek egyet a Kosár utcába tervezett 17 lakásos társasház építésével. Véleményük szerint egy legfeljebb 12 lakásos ház lakóinak járműforgalmát bírná el a környék. Kéréseiket nyílt levélben fogalmazták meg, melyet eljuttattak a város képviselő-testületének tagjaihoz, akiket helyszíni bejárásra is hívtak.

– Én sem értek egyet a 17 lakásos beépítéssel, jeleztem a problémát Süli János és dr. Blazsek Balázs felé, ennek eredményeképpen ült össze a tervtanács, ami elutasította a tervet. Így nem épülhet meg a 17 lakásból álló társasház a Kosár utcában. Véleményem szerint, ha elengedhetetlen a társasház építése, akkor körültekintően, Horváth András főépítész ígéretének megfelelően a szomszédos telkeken álló családi ház, illetve a társasházak között átmenetet képezve, legfeljebb 6-6 lakásból állhatnak majd az új lakótömbök – hangsúlyozta Magyarné Nagy Edina azon a helyszíni bejáráson, amit az utcák lakói kezdeményeztek.

A találkozón felmerült az is, hogy a 17 lakásos társasház újragondolásra visszaküldött tervei szerint az épület alatti mélygarázs a Báthory utcára nyílna, ami egy szervizút, sokan használják, de még járda sincs mellette. A garázsokból ki-be álló autók miatt nagy lenne a forgalom és a zöldterület is jelentősen csökkenne – mondták el a lakók a bejáráson. A városvezetés sem támogatja ezt az elképzelést, a park nagyságát nem engedik csökkenteni, hangsúlyozta Magyarné Nagy Edina.