Huszonötezer munkahelyet teremthet Paks II.

Májusban-júniusban hozza nyilvánosságra az orosz fővállakozó az első, a Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó közbeszerzési kiírásokat – jelentette be Valerij Zorja, az ASZE cégcsoport Európai Atomerőmű Építési Osztályának vezetője a Portfolio budapesti konferenciáján. Ahogy arról a Portfolio.hu beszámolt, az első körben írják ki a turbinák beszerzését szolgáló pályázatokat, de a nukleáris sziget berendezéseire is számos beszállítói tender kiírása várható. Az ütemterv tartása érdekében nyár végéig aláírjuk a szerződéseket – tette hozzá Valerij Zorja. Paks 2 hatalmas projekt lesz, nagyon sok beszállító vehet részt benne; az orosz fővállalkozó összességében mintegy 6000 tétel, berendezés beszerzésére ír ki tendert a Paks 2 projektben – tette hozzá az orosz szakember. – A közbeszerzési folyamat 22 nagyberendezés tendereztetésére, közbeszerzésére terjedhet ki – mondta.

Az idei évre tervezett közbeszerzésekről elmondta, egész Európára kiterjedően közzéteszik a felhívásokat. A pályázatok hivatalos nyelve az orosz lesz, de miután amerikai és európai cégek is nagy számban vesznek részt projektjeinkben, ez bizonyítja, hogy a nyelv nem lehet akadályt. Ez a piac nemzetközi – tette hozzá.

A Portfolio konferenciáján a Paks 2 projekt több potenciális nagy beszállítója is megszólalt és bemutatta, hogyan veszi ki a részét az energetikai nagyberuházásból. Michael Keroulle, a GE Steam Power Systems kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a GE meg van győződve arról, hogy a kor kihívásainak megfelelő energiamixben meghatározó szerepe kell legyen az atomenergiának. Bár a megújulóké a jövő, ezek nem kiszámíthatóak, az alternatívák közül pedig atom az egyetlen, amely szén-dioxid-kibocsátásmentes. A kereskedelmi igazgató egy jelenleg Finnországban zajló másik projektből levezette, hogy várhatóan 25 ezer munkahelyet teremt majd a beruházás, írta meg a Portfolio.hu.

A Paks II beruházásnál 40 százalékos magyarországi beszállítói arányra törekszenek, a Roszatom is elkötelezett, hogy amennyire csak lehet, magyar vállalkozásokat vonjon be a munkába, de ezen dolgozni kell – erről már dr. Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos beszélt a Portfolio keddi budapesti Clean Energy konferenciájának szünetében újságírók előtt.