Tovább bővül a kerékpárút-hálózat

Ahogy az Európai Kerékpáros Szövetség éves felméréséből kiderül, a kerékpározást illetően európai szinten is jó helyen áll Magyarország: Dánia és Hollandia után hazánk a harmadik leginkább kerékpárbarát nemzet. A biciklizés növekvő népszerűsége köszönhető egyrészt egészségmegőrző szerepének, másrészt annak, hogy környezetbarát közlekedési forma – erről is szó esett a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége paksi közgyűlésén.

A szervezet 2011-ben jött létre azzal a céllal, hogy hatékonyan képviselje a települések és civil szervezetek érdekeit. Eddig túlnyomórészt Békés megyei és észak-dunántúli települések csatlakoztak a szervezethez, mondta el a szövetség főtitkára, hozzátéve: eltökélt szándékuk a hálózatfejlesztés. Azt szeretnék, hogy minden megyéből csatlakozzanak olyan települések és civil szervezetek, amelyeknek szívügye a kerékpáros szemléletformálás.

Izsó Gábor, a szövetség elnöke elmondta, hogy pályázatoknak köszönhetően a kerékpárutak hossza évről évre gyarapodik hazánkban. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban országszerte több ezer kilométer kerékpárút építését támogatják, Paks például 540 millió forintot nyert a Paks–Dunakömlőd közötti öt kilométeres szakasz építésére.

További kerékpárút-hálózat fejlesztés is várható a városban, ami a sportkedvelőknek és az idelátogató turistáknak is kedvez – tájékoztatta lapunkat Szabó Péter, Paks alpolgármestere. A dunakömlődi útszakasz megépítésével nemcsak az atomerőműig, hanem a töltésen át egészen Bölcskéig egybefüggő kerékpárúton lehet majd közlekedni. A kerékpárutak belvárosi szakaszainak fejlesztését is tervezi az önkormányzat, amivel az autók számát, ezáltal pedig a torlódásokat szeretnék csökkenteni.