Kimagasló színvonalú iskola marad az ESZI

Mindent megtesznek azért, hogy az ESZI a jövőben is kimagasló színvonalú és hírű iskola maradhasson, tájékoztatta az Energetikai Szakgimnázium kollektíváját az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke. A PADOSZ szintén síkra száll a tantestület és az iskola érdekében.

Elmaradtak a béren kívüli juttatások, nem látja garantáltnak az Energetikai Szakgimnázium jövőjét a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ), ezért lépéseket tervez. Lőrincz László elnök szerdán munkavállalói fórumot hívott össze, s arról tájékoztatta a dolgozókat, hogy a szakszervezet síkra száll a tantestület, az iskola érdekében. Az érdekképviseletnek negyven tagja van az ESZI százhúsz fős kollektívájából, de a teljes tagság az iskola dolgozói mögött áll, jelezte a tantestület megjelent tagjainak az elnök. Elmondta, hogy két hete folytattak tárgyalást a munkáltatót képviselő Szabó Béla igazgatóval, ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a dolgozók nem kapnak béren kívüli juttatást, 13. havi fizetést. Ennél – mint hangsúlyozta – égetőbb probléma, hogy az év végén lejár a támogatói szerződés az alapító paksi atomerőmű és az iskolát fenntartó alapítvány között. Ahhoz, hogy megszűnjön a bizonytalanság, a tanév végéig, azaz június 15-ig meg kellene kötni egy újabb szerződést, mert különben a pedagógusok elvándorlása várható. Lőrincz László hangsúlyozta, hogy az atomerőműnek szándékában áll támogatni az intézményt, hiszen elemi érdeke, hogy továbbra is működjön, Paks I-nél a következő évtizedben ugyanis 800 nyugdíjba vonulót kell pótolni, Paks II működtetéséhez körülbelül ezer emberre lesz szükség. Arra is kitért, hogy a támogatói szerződés tudomásuk szerint kész, a Társadalmi Felelősségvállalási Tanács jóváhagyására várnak. Hogy ezt sürgessék, és a helyzetről tájékoztassák, levélben fordulnak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amit Lázár János, Seszták Miklós és Süli János minisztereknek is megküldenek. A fórumon arról is szó esett, hogy az iskola gazdasági helyzetét tovább nehezíti, hogy a 2017/18-as tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntés is hátrányosan érinti az intézményt.

Mittler István, az ESZI Intézményfenntartó Alapítvány kuratórium elnöke másnap, csütörtökön számolt be az iskola kollektívája előtt arról, milyen lépéseket tettek annak érdekében, hogy az ESZI a jövőben is kimagasló színvonalú és hírű iskola maradhasson. Leszögezte: az eredeti kormányzati elképzelések ellenére maradhat alapítványi fenntartású az iskola. Idézte azt a tervezetet is, amely a szakmaszerkezetre vonatkozó kormányrendelet módosítására született. Ebben a kért létszámmal és szakmai összetétellel szerepel az iskola, tehát lesz állami normatíva az ötéves képzésre mind a hat szakmában. Az iskola fenntartásához szükséges alapítói támogatás ügyében is történt előrehaladás: nyolcéves támogatási szerződést készítettek elő közösen az alapító MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel. Ebben az eddigi összeg, évi 500 millió forint szerepel működésre, 50 millió pedig fejlesztésre. Mittler István azt mondta, bízik benne, hogy nagyon gyorsan, még a nyári szabadságok előtt megszületik az új kormányrendelet és rákerül az aláírás a támogatói szerződésre – legalább a 2018-as évre vonatkozóan –, így a cafetéria és a 13. havi fizetés folyósításának felfüggesztésére vonatkozó kuratóriumi döntést azonnal feloldják. Az elnök aláhúzta, céljuk, hogy hosszú távon garantálják a kiegyensúlyozott szakmai munkához szükséges feltételeket.