Nemzeti összetartozásunkat ünnepeltük

– A Párizs melletti Versailles-ban található Nagy-Trianon palotában 1920. június 4-én írták alá az első világháborúban győztes hatalmak Magyarországgal az ún. trianoni békeszerződést. Ennek értelmében Magyarország korábbi területének kétharmadát elveszítette, a magyar nemzetiségű lakosság egyharmada, hárommillió-kétszázezer ember került a határokon kívülre. A békeszerződés Magyarországot nemzeti vagyonának több mint hatvan százalékától is megfosztotta, s közepes méretű európai hatalomból kis országgá tette. A magyar történelem és kulturális örökség meghatározó helyszínei és emlékhelyei idegen hatalmak fennhatósága alá kerültek – ezekkel a gondolatokkal nyitotta beszédét Szabó Péter alpolgármester a nemzeti összetartozás napján tartott városi megemlékezésen, a Duna-korzón álló emlékműnél.

Kiemelte, hogy a békediktátum, szakítva a háborús konfliktusok korábbi európai rendezési elveivel, nem a vesztesek integrációjára törekedett, hanem eliminálni igyekeztek őket az európai hatalmi térből. Ezzel nemcsak a revans vágyát ültették el a megalázott vesztesekben, hanem az állandó bizalmatlanság atmoszféráját.

Szabó Péter beszélt a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi törvényről. – Az Országgyűlés számot vetett a kilencven éve békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, de elutasítja az idegen hatalmak segítségén alapuló területi revizionizmus és a totalitárius utópiák zsákutcás megoldásait. A magyar nemzet egységére helyezi a hangsúlyt, de hangsúlyozottan szakít a sérelmi és tragikus hozzáállással, sőt okul a más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkból is. A határokon átívelő kulturális nemzet önépítési programja egyúttal a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjét kívánja munkálni, hozzájárulva a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez – mondta el.

– A mai emléknap, ünnepi megemlékezés sokat szapult és elmélyült gondolatokkal volt terhes a korábbi évtizedekben. Szándékosan használtam az ünnepi szót. Elég volt a búsulásból, elég volt az olyanfajta emlékezésből ahol csak kesergünk. Nyissunk új fejezetet – mondta hangsúlyozva, hogy összenő, ami összetartozik, ha először összenő a lelkekben és a szívekben, akkor át fog lépni határokat is. A mai ünnepnek az emlékezésen túl három nagyon fontos gondolata van: a nemzeti összetartozás gondolata, a Kárpát-medencei magyarság megmaradása és a nemzetekkel való békés egymás mellett élés.

Ma emlékezni jöttünk és a hétköznapok sodrában megállunk egy-egy pillanatra, visszatekintünk, hiszen jelenünk a múltunkban gyökerezik, és jelenünk megélése jelenti a majdani jövőnket, ha nem is közvetlenül a miénket, a gyermekeinkét azt biztos.

– Jussunk el odáig, hogy már ne a keserűség és ne a tehetetlenség legyen az, amit érzünk, ha erre gondolunk. Június 4-én a nemzeti összetartozásunkat ünnepeljük – húzta alá kiemelve, nem számít, hogy mára már nyolc országban élünk, mert tudjuk: mindannyian magyarok vagyunk. Mint ahogy magyar az is, aki ’56-ban kivándorolt Ausztráliába, Amerikába. Gondunk van egymásra, nem felejtjük egymást és nincs szükség magyarázkodásra, származási bizonyítékokra – zárta beszédét.