Bajnoki ezüstérmes a felnőttek közt – tizenöt évesen

Bajnoki ezüstérmes a felnőttek közt – tizenöt évesen

Szerző -
Antóni Csenge. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Antóni Csenge. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Eredményes évet zárt Antóni Csenge, a KSC Szekszárd tizenöt éves kosárlabdázója. Az Atomerőmű KSC Szekszárd felnőttcsapatával ezüstérmet nyert, a KSC Szekszárd U19-es csapatának tagjaként bronzérmes lett, míg az U17-es társasággal a „B” döntőig jutott. A Paksi Vak Bottyán Gimnázium elsőéves tanulóját erről a mozgalmas évről és immár kilenc évre visszatekintő kosaras múltjáról kérdeztük.

– Hol kezdted, ki tanított meg a sportág alapjaira?

– Hatévesen kezdtem el kosárlabdázni a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, Nagy László irányítása mellett. Csak fiúk voltak a csapatban, nehéz volt beilleszkednem. Tizenegy évesen váltottam, átmentem játszani a KSC Szekszárdba.

– Az általánost Pakson végezted, gimnáziumba is Pakson jársz. Hogy jutsz el az edzésekre?

– Apáék visznek át vagy buszozom, esetleg ismerőssel megyek Szekszárdra. Hétfőtől péntekig vannak az edzések, hétvégén pedig mérkőzések. Most három korosztályban, az U17-ben, az U19-ben és a felnőttben játszom, Juhász Gábor, Szabó Noémi és Zseljko Djokics az edzőm a különböző csapatokban. A jobbak közé tartozom, ezért is játszom felfelé. Az alacsonyabb korosztályokban még van játékos, de a kadett és a junior csapatban már egyre kevesebben vagyunk.

– Milyen posztokon számítanak rád?

– Az utánpótláscsapatokban általában négyes poszton játszom. Szeretek védekezni, de még jobban szeretem a kettes-hármas posztokat, mert nagyon jó érzés, amikor kosarat dobok. Jó lenne ott játszani, mert a palánk alatt nem olyan sokszor jut el hozzám a labda, ott inkább gyűrjük egymást az ellenféllel.

– 177 centi magas vagy. Ez itt elég?

– Én úgy érzem, elég magas vagyok, de apáék azt mondják, lehetnék pár centivel több.
A saját korosztályomban én vagyok a legmagasabb, a juniorok között egy játékos magasabb nálam, a felnőttek között pedig ez a bedobók magassága.

– Nagyon sűrű az időbeosztásod. Hogy bírod a tempót?

– Már volt időm megszokni az elmúlt évek alatt. Először csak heti négy edzésre jártam, most már ötre. Mivel a felnőttek között én vagyok a legfiatalabb, fél órával előbb kell mennem, mint a többieknek, nekem kell előkészíteni, ami az edzéshez szükséges. Volt már többször olyan, hogy egy hétvégén három korosztályban meccseltem. Szombaton kadett (U17), majd felnőtt, vasárnap pedig junior (U19) mérkőzés volt, szerencsére mindegyiket Szekszárdon rendezték, de olyan is előfordult, hogy két nap két városban léptünk pályára.

– Mikor kerültél a nagyok közé? Mennyivel másabb ott a munka?

– Januárban megkérdezte Zseljko Djokics, hogy szeretnék-e a felnőttekkel edzeni, és azóta velük készülök. Már ismertek: tavaly novemberben már edzettem egyszer velük, mert a szlovén játékosok válogatott összetartáson voltak, és nem voltak elegen. Az edzések sokkal gyorsabbak, mint U19-ben, a játékosok sokkal erősebbek, ezért az elején még nehéz volt, de végül egész könnyen megszoktam az ott diktált tempót. Vannak súlyzós erősítő feladatok is, úgyhogy most már a 193 cm magas Eva Lisecet is könnyebben fogom, mint januárban.

– Fennállása alatt még sosem szerepelt ilyen jól az Atomerőmű KSC Szekszárd. Milyen volt a hangulat a meccseken?

– Szinte mindig telt ház volt, a döntő meccseire még plusz ülőhelyeket is be kellett tenni. Mindenki tapsolt és szurkolt, nagyon jó hangulat volt az egész bajnokság során. Kár az első soproni meccsért, meg tudtuk volna nyerni. A bajnokságban játszottam a Vasas ellen, nekik dobtam az első NB I-es kosaramat, egy tálca süteménybe került! Játszottam a Pécs ellen is, a döntőben pedig az utolsó meccsen kaptam játéklehetőséget.

– Minek köszönhető a jó szereplés?

– Ez a csapat azért volt ilyen jó, mert jó közösséget alkot a külföldi játékosokkal együtt. Edzések után mindig együtt maradunk, van egy kávézó, az a törzshelyünk. Sokan vagyunk húsz év alattiak, csak Maja Erkic és Sandra Pirsic harminc fölötti. A tizenkettes keret fele saját nevelés, a Studer lányok zombaiak, Bálint Réka szekszárdi, én paksi vagyok, de van bajai is közöttünk.

– Tudni, milyen célokat tűznek a csapat elé a következő idényben?

– Jövőre szeretnénk bajnokságot nyerni és az Euroligában való szereplésről is szó van. Már nagyon várom, sokat fejlődtem, Maja Erkic külön foglalkozott velem. Hatalmas megtiszteltetés volt, és még mindig hihetetlen, hogy engem kértek, hogy csatlakozzak a felnőtt kerethez. Hamar befogadtak a lányok, ami komoly motivációt adott.

– Véglegesnek tekinthető a nagycsapatban való szereplés?

– Erről még nem volt szó, de bízom benne, hogy maradok a keretben. A 2017/18-as bajnokságban csapatonként legalább két 1999-ben született játékost kell szerepeltetni az első félidőben. Ilyen korúak ketten vannak a csapatban, utánuk én következem. A 2018/2019-es bajnokságban már legalább két 2000-ben született játékost kell pályára küldeni, ha így marad a keret, jövő év őszétől folyamatos játéklehetőséghez juthatok az NB I-ben.