Ulbert Sándor a KDNP paksi szervezete élén

Ulbert Sándor a KDNP paksi szervezete élén

Szerző -
Ulbert Sándor. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Ulbert Sándor. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

Egyhangú szavazással Ulbert Sándort választotta meg elnöknek a Kereszténydemokrata Néppárt paksi szervezete az elnökségről lemondott Bagdy László helyett a csoport június 14-i tisztújító taggyűlésén. – Hét évig voltam a szervezet elnöke, sok nagy csatát megvívtunk, szép, komoly munka volt, de úgy éreztem, hogy eljött a fiatalítás ideje. A megújult Fideszhez hasonlóan a KDNP helyi szervezetét is új vezetőség irányítja így, az új elnök, Ulbert Sándor munkáját az eddigi elnökségi tagok mellett gazdasági vezetőként Bunkóczi Roland is segíti majd – tájékoztatott Bagdy László. Ulbert Sándor tíz évig dolgozott egyéni képviselőként a várost vezető testületben, öt évig elnökeként, 13 éven át elnökségi tagként segítette a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör munkáját, a Kereszténydemokrata Néppárt paksi szervezetének 2009 óta tagja. Céljairól szólva úgy fogalmazott: a helyi közéletben meghatározó szerepet betöltő csoport vezetőjeként, a Fidesz helyi szervezetének partnereként kíván tevékenykedni.