Csúszhat a Hunyadi utca felújítása

Megduplázott kivitelezői létszámmal igyekszik behozni a mintegy húsznapos csúszást a Hunyadi utca kivitelezője. A késedelem okaként a közműtérképek pontatlanságát, és az időjárási körülményeket sorolta a kivitelező cég felelős műszaki vezetője, valamint azt, hogy mivel a terület adottságai miatt mindig megáll a víz a Hunyadi utca elején, négyszáz köbméternyi talajcserére és plusz betonalap építésére volt szükség ahhoz, hogy megfelelő tömörségű stabil burkolatot tudjanak építeni az utca elején. Dr. Jakab Ferenc azt ígérte, hogy törekszenek a szerződésben vállalt július végi átadási határidő betartására, és június 24-re térkő burkolaton lesz járható a Hunyadi utca Sárgödör térre vezető szakasza.

A kivitelezőt a város főjegyzője szólította fel a csúszás csökkentésére. Dr. Blazsek Balázs azt mondta, hogy a paksi önkormányzat mindig pontosan, szerződés szerint teljesít, és ugyanezt várja a városban dolgozó cégektől. – Tizenöt utca aszfaltozásának előkészítésén dolgozunk, és nem szeretnénk, ha a vállalkozók abban a tudatban érkeznének Paksra, hogy itt bármit következmények nélkül meg lehet csinálni. A szerződésekben határidők és biztosítékok vannak, és ha egy szerződés meghiúsul, azt fel lehet bontani. Ez egy végső eszköz, az önkormányzat nem kíván ehhez folyamodni, a békés megoldásra törekszünk. Azt szeretnénk, hogy jó minőségben, határidőre készüljön el a Hunyadi utca az ott lakók megelégedésére – fogalmazott a címzetes főjegyző.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, március 16-án indult a Hunyadi utca teljes körű felújítása, a projekt keretében a Zrínyi utca Rákóczi és Ősz utca közötti szakasza is korszerűsödik a B Build & Trade Kft. és a Térkő Gép Kft. kivitelezésében. A felújítás keretében föld alá kerülnek a légvezetékek, megújul az ivóvízrendszer, kiépül a csapadékvíz-elvezető hálózat, térkő burkolatot kap az úttest és a járda, valamint a zöldfelület rendezése is szerepel a tervekben. A beruházásra nettó 235 millió forintot biztosít a képviselő-testület, a befejezés szerződés szerinti határideje július vége.