Először rendeztek dzsesszfesztivált Pakson

Sikeresnek ítélte az első Paksi Jazz Fesztivált a programot szervező Paksi Képtár vezetője. Prosek Zoltán azt mondta, biztosan lesz folytatás, évente szeretnék megismételni a programot, sőt vannak további terveik is. – Jövőre biztosan lesz szabadtéri színház és lehet, hogy népzenei koncerteket is szervezünk, a visszajelzésekből úgy ítéljük meg, hogy fogékony rá a közönség – fogalmazott a képtár vezetője. Izgatottan várták a program fogadtatását, hiszen a képtárban általában 60-80 fős közönséget sikerül elérni, ám ezúttal ennél nagyobb látogatottságot reméltek. – Nagyon meg vagyok elégedve, első két nap 200-250 látogató volt – összegezte Prosek Zoltán, a háromnapos fesztivál záró napján. A képtárvezető úgy véli, életet kell lehelni a belvárosba, szükség van ilyen és ehhez hasonló rendezvényekre még akkor is, ha némelyek szerint éppen, hogy sok a fesztivál, a rendezvény. – Közeleg az erőmű bővítése, erre kulturális téren is rá kell készülni. Úgy gondolom, mindenki megtalálja a helyét, de bizonyára lesznek majd lemorzsolódások is – fejtegette Prosek Zoltán. Mint hozzátette, az első Paksi Jazz Fesztiválra, amelyet erőműves és városi támogatásból szerveztek, igyekeztek a jazz jeles képviselőit meghívni a műfaj minden szegmensét megmutatva.