Jótékony célra gyűjtöttek a Spájzon

A Vackor Autista és Fogyatékkal Élők Szüleinek Paksi Egyesülete kapta ezúttal a Spájz adománygyűjtésének bevételét. Az összeget a szervezet vezetője, Barna Márta vette át nagy örömmel, mert – miként elmondta – a nyári szünet tartalmas eltöltéséhez jól jön a támogatás. Tizenöt gyermek szünidejét igyekeznek szebbé tenni. Minden eddiginél több, 103 ezer forint gyűlt össze a termelők és kreatívok vásárán, amelyet hatodjára szervezett az Agricum üzlet a Tourist Info Pakssal karöltve. Először járt a Spájzon a Mecsek Ökocsali, amelynek tagjai sok egyéb mellett nyolcféle gyomnövényből készült gazlevest is hoztak, az általuk készített és kínált szendvicskrémeket pedig ehető virágokkal dekorálták. Mellettük számos helybeli és a város szűkebb, tágabb környezetéből érkezett termelő várta mutatós, ízletes portékáival a vásárlókat. A vásáron meghívott termelők vehetnek részt, a szervezők nem kérnek tőlük helypénzt, egy-egy termék felajánlását viszont örömmel fogadják. Ezekből minden alkalommal ajándékcsomagokat állítanak össze, s ezt a Spájzon megfordulók között kisorsolják. Ezúttal öt szerencsés résztvevő gazdagodott egy-egy ajándékcsomaggal.