A települések bevonásával készül Tolna megye klímastratégiája

Jelenleg még nincsen átfogó megyei klímastratégia és nem működik olyan szervezet vagy fórum Tolna megyében, amely rendszeresen és szervezetten képviselné az egész megye területén a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklését. Jövőre ez már nem így lesz, ugyanis 2017 végére elkészül a Tolna Megyei Klímastratégia a Tolna Megyei Önkormányzat megbízásából.

A KEHOP pályázat keretében megvalósuló projektben a tervezési folyamat zajlik, aminek részeként több településre hirdettek konzultációt. Paks volt az első állomás június 15-én, a konzultációra a Tolna Megyei Önkormányzat, Paks Város Önkormányzata és a Dipol Csoport várta az érdeklődőket a Polgármesteri Hivatalba.

A megyei klímastratégia kialakításával lehetőség nyílik azon kérdések, feladatok, döntések meghatározására, amelyek megkönnyítik a megyei vezetők és a településeket irányítók munkáját. Ezért kiemelten fontos ezen vezetők, valamint a civil szervezetek és a lakosság véleményének összegyűjtése és ezek beépítése a stratégiába.

A konferencián résztvevők megismerhették az eddigi eredményeket, a stratégiai célokat és intézkedéseket, valamint a kommunikáció és a társadalmasítás lehetőségeit és eszközeit. A program második részében a vélemények és javaslatok megvitatására volt lehetőség, valamint a felmerülő kérdésekre kaptak szakértői válaszokat a résztvevők.

A Klímabarát Települések Szövetsége által kiadott megyei módszertani útmutató alapján kezdődött a tervezési munka, ezt az anyagot egészítik ki a Tolna megyére jellemző sajátosságokkal – tájékoztatott Váradi Zsuzsanna, az Országos Klímareferens Hálózat Egyesület elnöke. A geográfus szakember hozzátette, olyan intézkedések kidolgozása a cél, amelyek relevánsak és megvalósíthatóak Tolna megyében. Kiemelte, hogy a térségben a mezőgazdaság, a talajviszonyok, a villámárvizek kialakulása, a csapadékviszonyok egyenlőtlen eloszlása, valamint a lakosság klímatudatosságának javítása, hőhullámokkal szembeni érzékenysége a főbb fókuszpontok, ezekből indulnak ki a stratégia elkészítése kapcsán.

A Tolna Megyei Önkormányzat nevében Naszvadi Balázs osztályvezető köszöntötte a hallgatóságot, aki kiemelte a lakosság szemléletformálásának fontosságát. Ezzel kapcsolatban dr. Bóna Csaba, regionális klíma referens, önkormányzati és településmarketing szaktanácsadó újságírói kérdésre elmondta, hogy feladat a célcsoportok felismerése, felmérése, szegmentálása, valamint a legmegfelelőbb elérési csatornák meghatározása. Kilenc célcsoportot különböztetnek meg a projektben, többek között a gyerekeket, az időseket, a turistákat, a vállalkozásokat, a civil szervezeteket, az intézményeket és a döntéshozókat szeretnék megszólítani. A lakossági szemléletformálási akciók keretében közvetlenül több, mint kétezer Tolna megyeit vonnak be a klímavédelemmel kapcsolatos tudatformálásba, ami által nagymértékben nő a megyei lakosság klímaérzékenysége és javul az itt élők körében a klímatudatosság.

A konzultáció megnyitóján Szabó Péter alpolgármester elmondta, hogy Paks kiemelt figyelmet fordít a klímavédelemre, példaként említette az elektromos közlekedési hálózat és a hozzá tartozó energiagazdálkodási rendszer kialakítására tett erőfeszítéseket, az energiamegtakarítást eredményező lakossági beruházások támogatását, a településen létesülő napelemparkot, az épülő új kerékpárutakat, az Aktív Energia Egyesület épületét. Kiemelte, hogy a települést nagy kihívás elé állító atomerőmű-beruházás a klímaváltozás szempontjából is országos jelentőségű. A város a közelmúltban csatlakozott a Klímabarát Települések Egyesületéhez és jelenleg is folyik a települési klímastratégia kialakítása.

Az év folyamán Tolna megye tíz városában tartanak klímastratégiai konzultációt, valamint a járási központokon, így Pakson is, klímastratégiai workshopot, ahol az összegyűjtött információk rendszerezése, stratégiába foglalása történik meg csoportmunkában.