Fejlesztések sorára ad lehetőséget az adómegállapodás

Hosszú távra tervezhető, jelentős építményadó többlet folyik be a város adószámlájára, és nyugvópontra jut a helyi vállalkozások helyzete is az atomerőművel aláírt új adómegállapodás eredményeként. Az első utalás már megtörtént, mintegy 1,2 milliárd forint felhasználásáról dönthet a testület – tájékoztatott dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző a TelePaks közéleti műsorában.

– A megállapodás filozófiája, hogy a paksi atomerőmű nukleáris építményeinek értéke az élettartam hosszabbítással megnövekedett, de az élettartam során csökkenni fog, ehhez igazodva állapítottuk meg azt a számítási módot, amelyet alkalmazunk az atomerőműre. De mi úgy számolunk, hogy a csökkenő adóbevételi ciklus közepén belép Paks II épületállománya, ezek egy része már használatba vételi engedéllyel fog rendelkezni, ezért besorolódnak az adótárgyak közé, adóztathatók lesznek. Így a város folyamatosan jelentős, több milliárd forintos adóbevételhez jut a következő 15 évben, ami részben kompenzálja az adóerő-képességhez, illetve az oktatási intézmények állami fenntartásba kerüléséhez kapcsolódó elvonásokat – részletezte dr. Blazsek Balázs.

Paks főjegyzője azt is elmondta, hogy az önkormányzat arra vállal kötelezettséget, hogy a helyi adórendeletében milyen adókulcsot alkalmaz: eszerint a jelenleg érvénybe lévő 3,6 százalékos adómérték január elsejétől 2,2 százalékra csökken. Ezt érezni fogják majd a helyi vállalkozók, hiszen az ő építményadó terhük is majdnem a felére mérséklődik. – Így tudtuk biztosítani azt az optimális bevételt, amely a város működéséhez és a bővítés miatt az önkormányzat előtt álló feladatok ellátásához szükséges. Hamarosan elkészítjük a módosított helyi adórendeletet, mely 2018-től lép életbe – tette hozzá.

A megállapodásnak köszönhető első, 1,2 milliárd forintos részlet már megérkezett a város számlájára, a második részletet szeptember 15-ig utalják, így idén 3,1 milliárd forint felhasználására nyílik lehetőség – folytatta a hivatalvezető. Az első részletből komfortjavító beruházásokat valósítanak meg. Újra aszfaltozzák azokat az utcákat amelyek tűrhetetlen állapotban vannak, jelenleg a közbeszerzés előkészítése zajlik. Ahogy dr. Blazsek Balázs elmondta: gyorsan, de jól szervezetten szeretnék ezt lebonyolítani. A kivitelezés a nyár végén indulhat el, ezért olyan organizációs tervet fognak megkövetelni a leendő kivitelezőtől, hogy a város ne váljon élhetetlenné. Szeretnék tudatni az ide érkező cégekkel, hogy Pakson számíthatnak munkára, de olyan határidőcsúszásokat és minőségi problémákat, mint amilyenek egy-két utcánál előfordultak, nem fognak megengedni. Minden eszközt meg fognak ragadni, hogy azok a vállalkozások, amelyek visszaélnek az önkormányzat bizalmával és nem teljesítik a szerződésben vállaltakat, többször ne rúghassanak labdába Pakson.

A beérkező adótöbbletnek köszönhetően a költségvetésben szereplő, kész tervekkel rendelkezdő beruházások megvalósítása is elkezdődik, így a Kurcsatov utcai tömbbelső felújításának első üteme elindul idén és folytatódnak az intézményfelújítások is. A kapacitásnöveléshez kapcsolódó állami beruházások keretében rövidesen megtörténik a tehermentesítő út nyomvonalának kijelölése, valamint a szükséges tervezési szerződések előkészítése. Az útra a telepehely megközelíthetőségéhez szükség van, emellett a város útjairól is jelentős teherforgalmat visz majd el, mondta a főjegyző.

Dr. Blazsek Balázs arról is tájékoztatott, hogy a szolgáltatások területén hamarosan bővül a kínálat, több érdeklődő megjelent már az önkormányzatnál, többek között az Aldi, amely tervei szerint még idén újra nyitja a hatos út melletti áruházát. – Látszik, hogy rá fog mozdulni a piac a beruházás miatt érkező hat-nyolcezer fős építői létszámra. Minden elképzelés megvalósítását segítjük, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a paksiak és a városba érkezők komfortosabban élhessenek, de az elsődleges célunk továbbra is az, hogy minél több helyi vállalkozást tudjunk helyzetbe hozni.

A szolgáltatások területén a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeket is bővítenünk kell, ezért fejlesztjük a sportinfrastruktúrát, és adunk lehetőséget mindenkinek, aki olyan fejlesztéseket szeretne megvalósítani, ami érdeklődésre tarthat számot. Ezért tárgyalunk Igaly Diánával is egy új lövészkomplexum építéséről. Élhető várost szeretnénk építeni – fogalmazott a főjegyző hozzátéve, hogy ebbe beletartozhat egy új lövészklub is, ha erre van igény.

Kiemelte, hogy még idén szeretnék elkezdeni például a bölcsődei férőhelyek számának növelését és az egészségügyi rendszer tervezett fejlesztését. Egymilliárdos projekt lesz a rendelőintézet harmadik ütemének megépítése, aminek előkészítése elindult. – Ez egy jól kezelt, jól vezetett intézmény, amit szeretnénk tovább bővíteni újabb szakrendelésekkel, valamint az elképzelések szerint a mentőközpont odaköltöztetésével – fogalmazott.

– A város előtt álló feladatok megvalósításához pénz kell, de mindent nem várhatunk az államtól. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel megszületett megállapodással érkező jelentős helyi adóbevétel mellett újabb TOP-os pályázati támogatásokra is számítunk. Nem fejeződött be a szakmai vitánk az RHK Kft-vel, de bízom abban, hogy itt is egyezségre jutunk majd – hangsúlyozta a hivatalvezető.