Jövő év végéig garantált az ESZI finanszírozása

Nyugvópontra jutott az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium finanszírozása: az alapító MVM Paksi Atomerőmű Zrt. a következő évben is támogatja működését, a dolgozók pedig visszamenőleges hatállyal megkapják az elmaradt juttatásokat. Minderről szerdán délelőtt fórum keretében tájékoztatta az ESZI Intézményfenntartó és Működtető Alapítvány kuratóriumának elnöke a dolgozókat. A témáról a kuratórium ezt követő ülésén is szó volt.

Mittler István elmondta, hogy a vállalati támogatási szerződés 2017. december 31-én jár le, a kuratórium a megújítás érdekében megkezdte az egyeztetést. Az atomerőmű vezérigazgatója, Hamvas István, majd az MVM Társadalmi Felelősségvállalási Bizottság is támogatta a kérelmet, amiről június 27-én kapott értesítést a kuratórium. Mittler István aláhúzta, hogy a jövő évben működésre és eszközfejlesztésre is kapnak forrást, így minden feltétel adott ahhoz, hogy az eddig megszokott magas színvonalú munka folytatódjon.

Az iskola, mint a kuratórium elnöke rámutatott, komoly lobbitevékenység eredményeként az eredeti elképzelésekkel szemben állami normatívát is kap. A kuratórium elnöke azt mondta, a dolgozóknak haladéktalanul átutalják a juttatásokat, amelyeknek kifizetését azért függesztették fel az év elején, hogy megőrizzék az iskola pénzügyi stabilitását.

Mittler István aláhúzta, hogy az átmeneti bizonytalanság nem növelte a fluktuációt sem a pedagógusoknál, sem a technikai dolgozóknál. Arra is kitért, hogy szeptemberben a kuratórium folytatja a tárgyalásokat annak érdekében, hogy hosszú távú szerződés keretében rögzítsék a támogatást kormányzati és vállalati szinten is.

Lőrincz László PADOSZ elnök, aki meghívást kapott a munkavállalói fórumra, örömmel konstatálta a megállapodás megszületését. Mint tájékoztatott, az ESZI jövője érdekében hirdetett aláírásgyűjtési akcióját a szakszervezet leállítja. Emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordultak, kérve, hogy járjon el az iskola finanszírozásának ügyében, ami nem csupán az intézmény több, mint száz dolgozója, hanem a nukleáris ipar utánpótlását biztosító szakképzés fenntartása miatt is fontos.