Megjelent a paksi Pirkadat zenekar első lemeze

Bár a név új, a saját dalokat játszó paksi Pirkadat zenekar tagjai nem ismeretlenek a közönség előtt. Bese Dóra és Kováts Gergely 2011-ben alapította a zenekart, ami korábban Bese Dóra és barátai, majd BeseBabák néven működött. A kezdeti akusztikus formáció időközben elektromos hangszerekkel is kibővült, aminek köszönhetően a zenei palettájuk is kiszélesedett.

Az új felállásban a két alapító mellett állandó tag Lengyel Zita, aki hegedűn játszik és Kónya Zoltán, aki dobol. A lemezen közreműködött Hunyadi Rita csellón, Bodroghalmi Levente zongorán és Madács György szaxofonon. A Pirkadat számainak szövegét és a dalok vázát a zenekar énekese, Bese Dóra alkotja meg, majd a hangszerelést Kováts Gergely végzi gitár, basszusgitár és billentyű dallamok hozzáadásával. Annak ellenére, hogy dalaikban sokféle stílus keveredik, többek között pop, rock, blues, country, sikerült egy sajátos zenei hangulatot kialakítaniuk. Ezt a változatos színvilágot tükrözi a Pirkadat elnevezés, de utal az új kezdetre is.

A Vászon és húr című korongra tizenkét dalt válogattak a már kész produkcióikból, kettő angol, a többi pedig magyar nyelvű. A stúdiómunkálatok az érdi Nortyx Hangstúdióban zajlottak 2017 januárja és áprilisa között. A lemezborító Bese Dóra alkotása, három számhoz videoklipet is készítettek.

– Külön öröm, hogy úgy sikerült összehozni a lemezmegjelenést, hogy minden zenekari tagnál kisbaba van otthon – emelte ki Kováts Gergely hozzátéve, hogy a dalszerzéstől, a stúdiómunkákon és lemezgyártáson át a levédetési és adminisztrációs feladatokig mindent maguk intéztek, amely tapasztalatokat a következő albumuk elkészítésénél kamatoztatni tudják. Arról is beszámolt, hogy megtiszteltetésként, a Pirkadat adta a jubileumi 25. Gastroblues Fesztivál nyitókoncertjét a Gastroblues Klubban július 3-án.

A lemez elérhető CD formában a zenekar Facebook oldalán keresztüli kapcsolatfelvétellel, valamint közel 150 online zeneáruházban, de a youtube-on is hallgathatják a zenekart.