Idén is kikötöttek Pakson a TID résztvevői

Idén is kikötöttek Pakson a TID résztvevői

Szerző -
A 2017-es a 62. TID. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
A 2017-es a 62. TID. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Ebben az esztendőben is Paks volt a Tour International Danubien (TID) azaz a nemzetközi Duna-túra egyik megállója. A túra résztvevői az Atomerőmű Sportegyesület csónakházának udvarán sátoroztak egy rövid ideig. A táborhelyen Szabó Péter alpolgármester köszöntötte a megfáradt vízi vándorokat, majd az önkormányzat vacsorával vendégelte őket. Másnapra kelve bontották sátraikat a túrázók és tovább indultak a folyón.

Akik teljesítik a teljes túrát, azok Ingolstadtól a Fekete-tengerig haladnak 2455 kilométeren át. Rövidebb-hosszabb szakaszokra mások is csatlakoznak hozzájuk, a TID ugyanis kerettúra, azaz nem kötelező végigevezni, mindenki maga választja meg, hol kapcsolódik be és meddig tart a csapattal. Idén közel negyvenöten evezik végig az egész szakaszt, közöttük két magyar túrázó.

A túrát 1956-ban alapították szlovák és magyar kajakosok, akik a Pozsony és Budapest közötti távot teljesítették, majd ez tovább bővült, és elérte az Ingolstadt–Silistra, később pedig a mai Ingolstadt – Fekete-tenger távot. A program résztvevői teljesen önellátóak, a szervezők a szakaszbeosztást biztosítják, illetve igény szerint segítséget nyújtanak a vízi járművek bérléséhez és szállításához. Az elmúlt években a világ közel húsz országából több tíz ezer vízitúrázó töltött rövidebb-hosszabb időt a TID keretében a Duna valamely szakaszán.