Ezres kategóriára váltott Gyutai Adrián

Ezres kategóriára váltott Gyutai Adrián

Szerző -
Gyutai Adrián új kategóriában versenyez. Fotó: Magánarchívum
Gyutai Adrián új kategóriában versenyez. Fotó: Magánarchívum

Pontszerzőként zárt élete első Superbike futamán Gyutai Adrián. Az Alpok-Adria 32 fős mezőnyében végül nagyot küzdve a 12. helyen zárt. Nem akármilyen csatát vívott a vetélytársaival, hiszen a 7-12. pozícióban beérkezők között kevesebb mint egy másodperc volt.

Az évekig a 600-asok között szerepelt 26 éves sportoló ezer köbcentis versenymotorra váltott, s a brit Superbike-bajnokságban érdekelt MAR Kawasaki csapat ajánlatát elfogadva versenykörülmények között is megmérette magát a Pannoniaringen – írja az MTI.

A paksi motoros az idén eredetileg a német bajnokság Supersport kategóriájában versenyzett volna, azonban egy elhúzódó vírusos megbetegedés miatt nem tudott részt venni a szezonnyitó viadalon. Felépülése a vártnál hosszabb időt vett igénybe, időközben pedig a MAR Kawasaki azzal az ajánlattal kereste meg, hogy lépjen feljebb egy géposztályt, azaz jövőre induljon Superbike-ban, a brit bajnokságban.

Gyutai az eddigi pályafutása során csupán néhány kört tett meg 1000 köbcentis motorral, ezért nagy kihívás volt számára az Alpok-Adria Bajnokság versenyhétvégéje, amelynek első futamán a pontszerző, 12. helyen ért célba a 32 fős mezőnyben, míg a második versenyt műszaki hiba miatt fel kellett adnia.

– Ezen a hétvégén nem volt lényeges az eredmény, tanulni, tapasztalatot szerezni álltam rajthoz, ráadásul ez a motor jóval erősebb, 132 helyett 200 lóerő, ezért más íveket kell vele használni, fizikailag pedig nagyon megterhelő versenyezni vele – mondta az MTI-nek Gyutai Adrián, s hozzátette, sokkal keményebb felkészülésre lesz szüksége ahhoz, hogy jövőre a Superbike kategóriában indulhasson.

A pilóta menedzsmentjének tájékoztatása szerint a MAR Kawasaki vezetői elégedettek voltak a magyar motoros teljesítményével, s kijelentették, hogy folytatják a közös munkát.

Adrián a tervek szerint augusztus 5-én a Hungaroringen versenyez az országos bajnokságban, majd szeptemberben az Alpok-Adria Bajnokság rijekai hétvégéjén, illetve egy újabb magyar bajnoki futamon vesz részt. Ha ezeken a versenyeken az angol istálló vezetői változatlanul elégedettek lesznek vele, akkor a brit bajnokság október 12. és 14. között sorra kerülő idényzáró hétvégéjén is lehetőséget adnak Gyutainak Brands Hatchben.

Augusztus 10-én jön a második felvonás a Hungaroringen – adja hírül Facebook oldalán Gyutai Adrián. A MAR Kawasaki és a K-Tech ismét Magyarországra érkezik, és Adrián a legújabb fejlesztéseket tesztelheti a Kawasaki ZX-10R-en.