Mezősi Árpád szerint Paks és a paksi fiatalok jövője a választás tétje

Mezősi Árpád szerint Paks és a paksi fiatalok jövője a választás tétje

Szerző -
Mezősi Árpád polgármesterjelölt. Fotó: Molnár Gyula/ Paksi Hírnök

Paks II. építésével olyan időszakot élünk, amikor városunk fejlődési irányát a következő száz évre meghatározzuk. Ezért a paksiak érdekében együtt kell működnünk mindazokkal, akik Paksért akarnak dolgozni. Mindezeket végig gondolva baráti jobbot nyújtok a képviselő-testület jelenlegi tagjainak, a két alpolgármesternek, mert számomra a paksiak érdeke az első – hangsúlyozta mai sajtótájékoztatóján Mezősi Árpád.

Az időközi polgármester választáson függetlenként induló jelölt azt mondta, hogy baloldaliságát és az MSZP-t sosem tagadta meg és most sem teszi ezt. Két oka van annak, hogy független jelöltként kéri a választók bizalmát: egyrészt üzenet az együttműködés fontosságáról, másrészt jelképezi, hogy véleménye szerint a paksiak és a város érdeke a pártérdekek elé kell, hogy kerüljön.

Mezősi Árpád szerint Paks I. és Paks II. vezetésével a város polgármesterének együtt kell tudni dolgozni, bárki nyerjen is. Emlékeztetett rá: Süli János miniszter – akivel régóta jó kapcsolatot ápol – azt ígérte, hogy a város érdekében fog ezentúl a kormánynál dolgozni. Ez – mint a polgármesterjelölt aláhúzta – független a polgármester személyétől.

Beszélt arról is, hogy köszöni a támogató ajánlásokat és a sok jó szót, amit ezek gyűjtésekor kapott. Elsőként adta le az ajánlásokat, mégpedig a szükséges számúnál jóval többet, ami nagyon jó jelzés a paksiaktól – tette hozzá.