Rajz- és irodalmi pályázatot hirdetnek Pakson

Rajz- és irodalmi pályázatot hirdetnek Pakson

Szerző -
Medveczki Zoltán polgármesterjelölt. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Medveczki Zoltán polgármesterjelölt. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Miért van szükség a zöldekre? címmel rajz- és irodalmi pályázatot hirdetnek – jelentette be Medveczki Zoltán a Magyar Környezetvédők Pártja paksi időközi választáson induló polgármesterjelöltje, a Csengey Dénes Kulturális Központnál tartott sajtótájékoztatóján.

Mint elmondta, a pályázat Pakson lakó általános és középiskolásoknak szól, pályázni verssel, novellával, dalszöveggel, elbeszéléssel, vagy rajzzal lehet, utóbbi számítógéppel is készülhet. A pályázat első helyezettjének jutalma mindkét kategóriában öt nap táborozás, a második helyezetté három nap táborozás a Börzsönyben, a harmadik helyezésért járó díj pedig az általános iskolások kategóriájában ötezer, a középiskolásokéban pedig nyolcezer forint értékű vásárlási utalvány. A pályamunkákat szeptember 10-ig lehet beküldeni, az elbírálás határideje pedig szeptember 20. Medveczki Zolán elmondta, hogy minden résztvevő értesítést kap az eredményről, a táborozás időpontját később egyeztetik majd a nyertesekkel. A jelentkezőknek a zoldek@vnet.hu címen regisztrálniuk kell.

– A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kölcsönöztük, hívta fel a figyelmet Medveczki Zoltán, kiemelve, ezért nagyon fontos, hogy a fiatalokat a környezet, a természet védelmére neveljük. Ezt a célt szolgálja, a Miért van szükség a zöldekre? címmel meghirdetett pályázatuk is – tájékoztatott, hozzátéve, hogy az alkotások bármiről szólhatnak, ami környezetvédelem, természetvédelem, megjelenhet például az állatvédelem, biokertészet, bioépítészet, természetgyógyászat.