Így ünnepelt Paks augusztus 20-án

– Szent István valódi példakép, akitől tanulhatunk, aki nem a mai modernnek mondott világ értékrendje szerinti pillanatember, akit felejtésre ítél a legkönnyebb fuvallat is – mondta Szabó Péter alpolgármester a Jézus Szíve templomban tartott augusztus 20-i városi ünnepségen. Kiemelte, hogy Szent István királyunk az alázat tiszta lelkületével építette fel országunkat, felismerte, hogy szervezettség, tudás és hit nélkül gyengék és bukásra ítéltek vagyunk.

Emlékeztetett, hogy Szent István trónra lépése előtt 50 évvel, még a magyarokat Európa nyugati fele fenyegető ellenségnek tekintette, István pedig néhány évtized alatt elérte, hogy partnerként, Európa védelmező kapujaként, tisztelettel tekintsenek ránk. – A káoszból kozmoszt, egy széteső, önmaga útjait kereső fejedelemségből, szervezett, az akkori kor elvárásainak megfelelő modern államot épített – fogalmazott a városvezető.

Minden ember, család, vagy ország életében elérkeznek azok a pillanatok, amikor egy korszak határához érkezik, mindez igaz egy város életére is – tért át Szabó Péter a jelenre, a város előtt álló feladatokra. – A kormány néhány évvel ezelőtti döntése által hatalmas, a mindennapi életünket befolyásoló események, és a következő évtizedeket meghatározó fejlődés előtt állunk – mondta, hozzátéve, hogy külföldi és hazai szakemberek érkeznek hamarosan ezres létszámban, modern, új tudást hozva Paksra. Új középületek, utak készülnek, lakónegyedek épülnek, azaz gyökeresen megváltozik városunk arculata, infrastruktúrája, a hétköznapi életünk. – Mindez hozhat káoszt és kozmoszt is számunkra – emelte ki, hozzátéve, hiszi, hogy Szent István példájához hasonlóan, ezt a lehetőséget csak bölcs alázattal, az önérdekektől mentes, tiszta szándékú, őszintén beszélő városvezetéssel lehet megvalósítani. – Ha tudunk tanulni Szent István államszervező lelkületéből is, néhány év múlva egy jól működő, modern városban élhetünk, ahol az idősek és a fiatalok, egyaránt biztonságban, jó városi körülmények között élhetnek – tette hozzá.

Záró gondolataiban Paulo Coelhot idézte: Az embernek kétféle attitűdje lehet az életben: az Építés vagy az Ültetés. Az építők munkája évekig is eltarthat, de egy napon véget ér. Akkor megállnak, és az általuk emelt falak szabják meg a határaikat. Az élet elveszíti értelmét, amint véget ért az építés. Ezzel szemben vannak az ültetők. Ők folyton küzdenek a viharokkal, az évszakokkal, és csak ritkán pihennek. Az épülettel ellentétben a kert fejlődése soha nem ér véget. És miközben állandó figyelmet követel a kertésztől, azt is lehetővé teszi, hogy az élet egy nagy kaland legyen számára.

– Kívánom, hogy a város összes polgára ültető ember legyen, akik Szent István lelkületével, bölcsen, alázattal, hittel és optimistán képesek összefogni családjaikért, városunkért, fejlődésünkért, jövőnkért – zárta beszédét Szabó Péter. A városi ünnepségnek – ahol a Városi Vegyeskar és a Viski Református Egyházközség kórusa lépett fel – idén is része volt az új kenyér megszentelése és szétosztása.

A 20-i rendezvénysorozathoz hosszú évek óta hozzátartozó Duna-átúszás elmaradt. A víz hőmérséklete és a Duna vízállása megfelelő lett volna, ám az időjárási körülmények miatt nem tudták volna biztonsággal megtartani a nagy csobbanást.

A délutáni programok az ASE sportcsarnoka melletti területen zajlottak. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
A délutáni programok az ASE sportcsarnoka melletti területen zajlottak. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

A közönség a délutáni programokban kereshetett vígasztalást, aminek összeállításánál a legfőbb szempont az volt, hogy minden korosztály találjon kedvére való elfoglaltságot. A szervezők azt is szem előtt tartották, hogy a népszerű programelemek, mint például az állatsimogató, a hagyományőrző magyarok utcája, a könyvtár-tér illetve az ugrálóvár megtalálható legyen a palettán.

Tell Edit azt mondta, magas színvonalú az együttműködés a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel, a polgárőrséggel, számíthatnak a helyi civilszervezetekre, szolgáltatókra, önkéntesekre. – Ez a rendezvény is példa volt arra, hogy együtt gondolkodva és dolgozva lehet megfelelő színvonalú programot létrehozni – emelte ki a Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója.

A színpadi műsorban fellépett a Paksi Twirling és Botforgató Kulturális és Sportegyesület, a paksi Broadway Stúdió és a Tini Tüsik, a Pro Artis Wind Band, a Szaggató Zenekar, a Veracruz zenekar, volt zenei összeállítás rockoperákból és musicalekből, színpadra lépett a Tűzvirág Táncegyüttes, valamint látványos pirotechnikai showt hozott a Garagulya Tűzlovagok. Napközben kellemesebb lett az időjárás, így nem volt akadálya annak, hogy tűzijátékkal zárják az ünnepet.